FELFEDEZŐ
Meg ismert magyar sláger- és mulatószenékre is. A Tisza Párt elnöke láthatóan felszabadult volt pártja programjának kihirdetése után.
FELFEDEZŐ
Gáspár Laci versenyzőinek nem jött be, hogy kiléptek a komfortzónájukból, Toldi Sándor mozgása egy bespeedezett lajhárt idézett, Ziliczki Nóra pedig a Queen legnagyobb slágerét énekelte el - nem biztos, hogy jól tette.
FELFEDEZŐ
Legendás történetek fűződnek a házhoz, ahol az énekes utolsó évtizedét töltötte, sokáig már nagybetegen.
FELFEDEZŐ
Einstein és Rosalind Franklin után tűnik fel Karikó a klipben, melyben Queent éneklő tudósokkal népszerűsítik a tudományt.
FELFEDEZŐ
A 20. század kiemelkedő énekhangjára, Freddie Mercuryra emlékszik vissza ez a kvízjáték, amely érinti a Queen zenekar két évtizedes tündöklését a popzenében.
FELFEDEZŐ
A Queen énekesét a kertjében fotózták le szeretett macskáival. A képeket Jim Hutton, Freddie utolsó szerelme készítette.
FELFEDEZŐ
Sokan ízléstelennek és kínosnak érezték Justin Trudeau produkcióját, aki a kanadai delegáció tagjaival azért gyűlt össze, hogy a királynő előtt tisztelegjenek.
FELFEDEZŐ
A Face It Alone című dalt még az 1989-es albumhoz vették fel, aztán teljesen elfelejtették. Most került elő újra.
FELFEDEZŐ
A zenész már jobban van, több posztjában is mesélt az állapotáról, és még zenélt is egy kicsit.
FELFEDEZŐ
26 éve jelent meg az eddigi utolsó olyan lemeze a legendás zenekarnak, amin az akkor már évek óta halott Freddie Mercury énekelt.
FELFEDEZŐ
A Live Around the World a Queen nyolcadik élő albuma, de az első, amelyet alapítótagjuk, az 1991-ben meghalt Freddie Mercury nélkül készítettek.
FELFEDEZŐ
A felvételt, amivel a magyar egészségügyi dolgozóknak is köszönetett mondott a világhírű együttes, az ODT Productions készítette. Elmesélik, miért.
FELFEDEZŐ
A karanténvideóban szereplő mentőautó ráadásul különleges, már csak kevés hasonlóval lehet találkozni.
FELFEDEZŐ
A Queen például Adam Lambert énekessel közösen átdolgozta a legendás We Are The Champions című világslágerüket. A dal bevételeit pedig a WHO Covid-19 segélyalapjának szánják.
FELFEDEZŐ
Magyarország legnagyobb rockzenekarában a legfiatalabb tag 6, a legidősebb pedig 69 éves volt a nem mindennapi kecskeméti koncerten. Elképesztően látványos klipek készültek a közös zenélésükről.
Népszerű
Ajánljuk