SZTÁRVILÁG
Az egykori olimpiai bajnok 2023-ban kapott szívrohamot, újra kellett éleszteni. Az állapota lassan javul, de még hosszú rehabilitációra lesz szüksége.
SZTÁRVILÁG
Az egyes szám végigkísérte Czene Attila életét. Olimpiai bajnokként is ezen a pályán úszott. Gyerekként kétszer majdnem vízbe fulladt. Élete során rengeteg kihívással nézett szembe, köztük súlyos betegséggel is, de mindig talpra állt.
SZTÁRVILÁG
Az olimpiai bajnok úszó másfél éve nem nyilatkozott az újságíróknak, most azonban kivételt tett. A MOL Pályán Kívül podcastban őszintén beszélt arról, miért nem indult a világbajnokságon, milyen nehézségekkel küzdött, és hogyan látja a jövőjét.
SZTÁRVILÁG
A Nemzet Sportolója kitüntető díjat 2004-ben alapította az Országgyűlés. A kitüntetettek száma egyidejűleg legfeljebb 12 lehet. Ebben a játékban 10, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett sportolót mutatunk, a kérdés mindenkinél ugyanaz: mely sportág képviselői voltak?
SZTÁRVILÁG
Még szeptember elején lopták el Csongrádi László 1988-as szöuli aranyérmét, de a rendőrség kézre kerítette a 46 éves gyanúsítottat, aki nemcsak az olimpiai medált lopta el, összesen 21-szer tört be különböző helyekre.
SZTÁRVILÁG
2-4 évet adnak a hatszoros olimpiai bajnok kerékpárosnak – Súlyos rákkal küzd a 48 éves sportlegenda
A skót Sir Chris Hoyt prosztata- és csontrákkal diagnosztizálták, a következő hónapban pedig kiderült, hogy felesége agresszív szklerózis multiplexben szenved.
SZTÁRVILÁG
Milyen lemondásokkal járt számára az élsportolói életforma? Érzett-e elégtételt a dobogó tetején állva? Mik a tervei a rendőrségnél? Interjú olimpiai bajnok öttusázónkkal.
SZTÁRVILÁG
Márton Viviána nagyapját magánéleti gondok nyomasztották az utóbbi hetekben, miután párjával külön költöztek. Kiss Zoltán nem csak versenyzőként, de edzőként és menedzserként is maradandót alkotott a magyar bokszéletben.
SZTÁRVILÁG
Továbbra is sok pénzre lenne szüksége az olimpiai bajnok sportolónak, hogy megfelelő ellátást kapjon az Egyesült Államokban.
Népszerű
Ajánljuk