SZTÁRVILÁG
Az énekesnő korábban is jelezte, hogy nem teljesen elégedett a műsor ritmusával, és nem érzi komfortosan magát a helyzetben.
SZTÁRVILÁG
Egy héttel a finálé előtt olyan énekes is búcsúzott, aki hetekig a maximumot nyújtotta – nem is maradtak el az ilyenkor borítékolható könnyek.
SZTÁRVILÁG
Ibolya egy interjúban mondta, hogy csalás történt, és a szavazatok manipulálásával vették el tőle a győzelmet. Tóth Vera most reagált minderre.
SZTÁRVILÁG
Az Irigy Hónaljmirigy énekese azt is elárulta, hogy mit gondol például az egyik versenyben feltűnt Oláh Ibolyáról.
SZTÁRVILÁG
A baleset azért történhetett, mert az énekesnőt teljesen kimerítette a Sztárban Sztár műsorában való szereplés.
SZTÁRVILÁG
Bár időnként úgy tűnt, sosem lesz vége, a Sztárban sztár mégis elérkezett a döntőhöz, és meglepő végeredmény született.
SZTÁRVILÁG
Félreérthetetlen mozdulatokat tett az énekesnő, majd a zsűri tagjai is becsatlakoztak a poénkodásba.
SZTÁRVILÁG
A végéhez közeledik a műsor: van, akin látszik hogy elfáradt, mégsem feltétlenül az esett ki, akinek kellett volna.
SZTÁRVILÁG
Úgy tűnt, az énekesnő nem igazán tudta, mi is történt, amikor Tilla kihirdette a vasárnapi adás győztesét.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő a Facebookon nyugtatta meg rajongóit: nincs semmi gond, csak kimeríti az állandó ingázás.
SZTÁRVILÁG
A zsűri változatlanul nem meri értékén pontozni a produkciókat, lényegében minden a közönségen múlik. Kritika.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő nagyon elérzékenyült a Sztárban sztár legutóbbi adásán, mikor Oláh Ibolya és Sipos Tomi egy hozzá nagyon közel álló dalt adott elő.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő nagyon összetört emiatt, de Soma valahogy ráérzett és erre felhívta. Egy órán keresztül beszélgettek.
SZTÁRVILÁG
„Én köszönöm, hogy egyáltalán elmondhatom a véleményemet, köszönöm, ha meghallgatsz” - mondta.
Népszerű
Ajánljuk