HÍREK
Nem történt bűncselekmény – így döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédével kapcsolatban, amelyet többen is gyűlöletkeltésként értelmeztek és fel is jelentettek miatta.
HÍREK
A Mindenki Magyarországa Néppárt szerint a miniszterelnök szombati beszédében átlépett egy határt. Márki-Zay Péter pártja ezért döntött úgy, hogy feljelentik Orbán Viktort.
HÍREK
Korábban arra a kérdésre, hogy a javaslatot részben Soros György vagy fia kitiltására hozták-e, a miniszter sejtelmes választ adott.
HÍREK
A politikus úgy gondolja, a törvényt rá szabták, de nem fél, mert eddig semmilyen fogást nem találtak rajta sem a titkosszolgálatok, sem az adóhatóság, sem a Számvevőszék. A törvénytervezetet magát viszont felháborítónak tartja.
HÍREK
Első körben négy ingatlannak lett új gazdája. A miniszter szerint a magántőke és az önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy az államtól ezeknek a kastélyoknak a működtetését, üzemeltetését és elsősorban fejlesztését átveszik, és jó gazdái lesznek az épületnek.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere elmondta: már Orbán Viktor elhíresült útja előtt lefoglalta a jegyeket. India szerinte sem luxuscélpont.
HÍREK
„Utánajártam és tudomásomra jutott, hogy a Bindzsisztán szó nincsen levédve, ezért önök is nyugodtan énekelhetik” - közölte a politikus.
HÍREK
Új édességgel rukkolt elő a hódmezővásárhelyi Sarokház Cukrászda. A Bindzsisztán szelet nevű sütemény máris nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében.
HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester levelet írt a miniszterelnöknek, sürgős kormányzati intézkedést kért. Míg az éttermi ételszolgáltatásokat mindössze 5 százalékos áfa terheli, addig a gyermekétkeztetést 27 százalékos.
HÍREK
A városvezető Márki-Zay Péter szerint bárki pályázhat, és bárki nyerhet, aki kedvező ajánatot ad. A korábbi nyertes cég eltűnt, új közbeszerzést írtak ki, amelyet a Ferroép Zrt. nyert el. A cégnek 9 hónapja van befejezni a teret.
HÍREK
A református egyházközség és a város közötti konfliktus az egyházi oktatásra vonatkozó törvénymódosítás után robbant ki, és mára jogi ügy lett belőle.
HÍREK
Az MKKP EP-jelöltje a Facebookon számolt be arról, hogy a köztévés vita óta nem léphet fel számos városban. Márki-Zay Péter viszont meghívta Hódmezővásárhelyre.
HÍREK
A június 9-i választás óta minden kisméretű párt önkritikusan kezeli a saját politikai helyzetét.
HÍREK
Márki-Zay Péter magabiztosan nyerte a polgármester-választást egy hete, a Fideszhez közeli lap pedig elismerte, hogy a párt nem áll fényesen a városban.
HÍREK
A szállóigévé és mémmé vált egyetlen szóval kommentelt be Orbán Viktornak az ellenzéki politikus. Orbán azt állította, Magyarország nem vesz részt külföldi katonai akcióban.
HÍREK
A fideszes jelölt sértegette és a nyaka elvágásával fenyegette ellenfelét Hódmezővásárhelyen. Ozgyin Balázs telefonon keresztül kért bocsánatot Túri Csabától, aki feljelentést tett.
HÍREK
Az LMP társelnöke szerint a hódmezővásárhelyi polgármesternek távoznia kell a közéletből. Márki-Zay szerint „a Fidesz visszatalált liberális gyökereihez, ünnepeljük meg azt, hogy most először a Fidesz egy nyíltan meleg főpolgármester-jelöltet támogat.”
Népszerű
Ajánljuk