SZTÁRVILÁG
A kis Ágoston életét csak egy amerikai kezelés mentheti meg, amelyhez óriási összegre van szükség. A szülők minden segítséget megragadnak, és az adományokból már egymillió forint gyűlt össze.
SZTÁRVILÁG
A nagy nap nem sokkal azután jött, hogy Szoboszlai konfliktusba keveredett a magyar–török meccs utáni nyilatkozata miatt.
SZTÁRVILÁG
A magyar válogatott középpályás hét mérkőzésen kezdett, három gólt szerzett, és kétszer is a meccs emberének választották.
SZTÁRVILÁG
Az angol Liverpool futballcsapatának magyar sztárja őszintén beszélt arról, hogyan változott az elmúlt másfél évben. A nagy célok felé halad, és elárulta, mi az, ami még hiányzik neki a teljes elégedettséghez.
SZTÁRVILÁG
A magyar válogatott középpályásnak volt még egy gólpassza a meccsen, de a videóbíró szerint lesen kapta a labdát, ezért nem adták meg a gólt.
SZTÁRVILÁG
A csapat jelenlegi tulajdonosai gyorsan leszögezték, hogy a fociklub jelenleg nem eladó. Musk édesapjának nyilatkozata azonban másról tanúskodik.
SZTÁRVILÁG
A Liverpool második gólja előtt ráadásul a magyar játékos adta a gólpasszt Mac Allisternek.
SZTÁRVILÁG
Havasnak az eset kapcsán egy régi sztori jutott eszébe: valamikor a kilencvenes évek elején ő is megvette élete első nyugati autóját.
SZTÁRVILÁG
Nemcsak a magyar középpályás, hanem valamennyi csapattársa kesztyűt húzott Philadelphiában.
SZTÁRVILÁG
Hosszú idő után ez volt az első szezon, amikor nem Mohamed Szalah mezét vették a legtöbben. Az MLSZ TV riportot készített Szoboszlai Dominikról.
SZTÁRVILÁG
Az új testdísz a német edző tetszését is elnyerte, csütörtök este ugyanis kiposztolt egy képet a Facebookra Szoboszlairól és az ő vadonatúj tetkójáról.
SZTÁRVILÁG
Megvizsgálták, és látszott, hogy nincs rá esély, hogy most pályára lépjen. Nem vállalhattak semmilyen kockázatot.
SZTÁRVILÁG
Egy informátor szerint szeptemberi szakításuk után újra egy párt alkot a klasszis focista és teniszező exe, Gécsek Fanni. Magánéletüket szeretnék kevésbé a nyilvánosság előtt élni.
SZTÁRVILÁG
Kis híján szóba került Szoboszlai Dominik is a tegnap esti Emmy-gálán. De végül azelőtt lesomfordált a színpadról John Oliver, hogy kimondhatta volna a magyar focista nevét.
SZTÁRVILÁG
Jürgen Klopp már le akarta hozni a pályáról, amikor megtörtént a baj. Egyelőre nem tudni, mennyire komoly a sérülés.
Népszerű
Ajánljuk