HÍREK
A baloldali aktivista neve ismét a figyelem középpontjába került, miután egy manipulált fotó jelent meg róla az X-en. A képet a magyar kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára osztotta meg.
HÍREK
Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár nemrég még azt közölte, hogy a magyar kormány egyetlen képviselője sem kapott „hivatalos” meghívást.
HÍREK
Az államtitkár egy posztban magyarázta el, miért nem lesz ott az új amerikai elnök hétfői beiktatásán a magyar kormányfő.
HÍREK
A kormányzat nemzetközi szóvivője kiemelte: Magyarország vonatkozásában az ügy nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.
HÍREK
Az eső ellenére nem volt baj az államtitkár szerint. Az ünneplőkre vigyázni hivatott operatív törzs ezzel be is fejezte munkáját.
HÍREK
Többen is úgy vélték, hogy átázott ruhában, gyerekkel nem maradnak a Dunaparton, ráadásul ennyi ember egyszerre nem tud fedett helyre húzódni a közelben.
HÍREK
Az államtitkár szerint az operatív törzs egész nap figyelemmel kísérte és értékelte az időjárással kapcsolatos fejleményeket, ezek alapján döntöttek most.
HÍREK
Az előrejelzések szerint a délutáni órákban több hullámban záporok, zivatarok érkeznek a fővárosba. 15 órakor fognak dönteni arról, hogy megtartják-e a tűzijátékot.
HÍREK
Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már reggel 7-kor megkezdte a munkát. Az időjárás függvényében fognak majd dönteni az esti tűzijátékról.
HÍREK
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerint Magyart az sarkallja bosszúra, hogy elhagyta a felesége és elvesztette a kormányzati megbízásait.
HÍREK
A kormányszóvivő ugyanis hivatalosan is a Fidesz főpolgármester-jelöltje lett. Az utódlásnál biztosra mentek.
HÍREK
Az államtitkár szerint zavartalanul zajlanak a Szent István Nap eseményei, a központi rendezvénysorozat helyszínein pedig hatalmas az érdeklődés.
HÍREK
A főpolgármester szerint aránytalan intézkedés az augusztus 20-i ünnepségsorozat előtt öt nappal lezárni a híd gyalogos útjait.
HÍREK
Egy titkos dokumentum szerint az ukrán elnök keményebb lépést javasolt a magyar kormánnyal szemben.
HÍREK
Sajtótájékoztatón ismertette a pápalátogatás részleteit az operatív törzs. A miniszterelnök-helyettes azt szeretné, ha felfüggesztenék a politikai harcot az egyházfő magyarországi tartózkodása alatt.
HÍREK
A szóvivő azon pöccent be, hogy Daniel Freund a mesterséges intelligenciával íratott rapszámot a magyar korrupcióról.
Népszerű
Ajánljuk