KÉK HÍREK
A 17 éves fiú egy összetett terv részeként lőtte agyon a szüleit. A nyomozók szerint orosz kapcsolatokkal rendelkezett és az amerikai elnök ellen akart merényletet elkövetni.
KÉK HÍREK
Pedig a rendőrség szerint „A rendelkezésre álló adatok szerint valószínűsíthető, hogy az elhunyt nő okozta a 2,5 éves gyermek halálát, majd öngyilkosságot követett el.”
KÉK HÍREK
Hétfő délután találtak rá egy kapuvári házban anyára és lányára. A helyszínelős során újabb körülmények kerültek napvilágra.
KÉK HÍREK
Gyilkosság áldozataira bukkantak egy házban Kapuváron hétfő délután. A házban, ahol a holttesteket megtalálták, már hat évvel ezelőtt is történt egy gyilkosság.
KÉK HÍREK
Az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyben április 29-én várható ítélet.
KÉK HÍREK
A férfi brutálisan végzett egy ismerős házaspárral, akik korábban befogadták őt. A rendőrség hamar a gyilkos nyomára akadt.
KÉK HÍREK
A 60 éves gyanúsított korábban együtt dolgozott Mihállyal, aki befogadta, miután Ferenc tönkrement.
KÉK HÍREK
Kedden kora est holtan találtak egy férfit és egy nőt a házukban. A Blikk úgy tudja, hogy a 60 éves F. Ferencet keresik a rendőrök az üggyel kapcsolatban.
KÉK HÍREK
14 éve veszett nyoma a két lánynak, Alexandra holttestét tavaly találták meg a családi házuk udvarán elásva. Csütörtök délután húga, Krisztina csontjai is előkerülhettek.
KÉK HÍREK
Habár eddig is gyanakodtak a most letartóztatott gyanúsítottra Vermontban, most sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani.
KÉK HÍREK
A férfi azért fojtotta meg a volt élettársát, és szúrta mellkason annak kétéves gyermekét, mert nem tudta elfogadni, hogy a nő szakított vele.
KÉK HÍREK
A 31 éves férfi nemrég szabadult. Áldozatait egy bozótvágó késsel gyilkolta meg Szeged mellett.
KÉK HÍREK
A zalaegerszegi férfi 1997-ben különös kegyetlenséggel megölte az apját és annak élettársát, az ezért rá kiszabott életfogytig tartó büntetésből 20 év után, 2017-ben feltételesen szabadult. A bíróság most az élettársa megöléséért küldené örökre börtönbe, de a keddi ítélet még nem jogerős.
Népszerű
Ajánljuk