SZEMPONT
Szerinte a fideszes szavazók sem erre szavaztak, emiatt is mennek át egyre többen a Tiszához. A Tisza-párt eredményváróján a szimpatizánsokkal, és a pártelnökkel is beszélgettünk.
SZEMPONT
A kertben megtámadott férfi mindennel próbált védekezni, ami a keze ügyébe került. Végül így is súlyos sérüléseket szenvedett.
SZEMPONT
A sorozatban Törőcsik Franciska karakterét erőszakkal kényszerítik szexre, még vér is folyik a jelenetben – ez országos kereskedelmi csatornán fő műsoridőben nem fért bele.
SZEMPONT
A furcsa hangokra riadt fel, és azonnal lerohant az utcára. A támadónak hiába mondta, hogy rendőr, ezért lerántotta a férfit a nőről, aki a bántalmazás miatt súlyosan megsérült.
SZEMPONT
A rendőrség szerint a legtöbb bűncselekmény a 2000-es években történt, de van köztük friss eset is. A politikust óvadék ellenében már szabadon engedték.
SZEMPONT
Andrew és Tristan Tate szombatra virradóra visszatértek Romániába, miután február végén az Egyesült Államokba utaztak. A fivérek ellen továbbra is súlyos vádakat fogalmaznak meg, de ők kitartanak ártatlanságuk mellett.
SZEMPONT
Orbán Viktor úgy érzi, erőt kell mutatnia, de valószínűleg azt mérték, hogy a többség megijedt a miniszterelnöktől – mondja a politikai elemző. Magyar Péter közben próbálja elkerülni, hogy belemenjen az Orbán Viktor által felállított csapdákba.
SZEMPONT
A két kisgyerek akkor kezdett beszélni az átélt borzalmakról, amikor a gyámhatóság kiemelte őket a családból. Szörnyű dolgokról számoltak be.
SZEMPONT
Szerencsére a lány és édesanyja is rendelkezett annyi lélekjelenléttel, hogy egy ideig visszatartsák a férfit, aki ittas is volt. A rendőrök pedig hamar megoldották a helyzetet.
SZEMPONT
Miután a nő panaszt tett az egyik vezetőnél, vizsgálat indult, és a feltételezett elkövetőt ideiglenesen felmentették.
SZEMPONT
A zavart férfi pár napja érkezett a városba, de különös viselkedése feltűnt a járókelőknek, akik értesítették a hatóságokat. Ekkor került kórházba, ahol erőszakosan viselkedett.
SZEMPONT
A színész korábban segítette azt a férfit, aki megerőszakolt Sárisápon egy 10 éves kislányt.
SZEMPONT
Kiderült, hogy a férfi fojtogatta is 10 éves áldozatát, és csak akkor menekült el a helyszínről, amikor a gyerek keresésére indult csapatok megtalálták őket.
SZEMPONT
Az áldozat éppen egyedül volt otthon, mikor a rablók lekapcsolták az áramot. Ekkor kiment, hogy megnézze, mi történt, ezt kihasználva teperték le és vitték be a szobába, ahol durván megfenyegették.
SZEMPONT
László többször is ült börtönben gyilkosság és erőszak miatt. A vád szerint ismerőse gyerekeit szexuálisan zaklatta és brutálisan kegyetlen videókat nézetett velük.
Népszerű
Ajánljuk