KÉK HÍREK
A belügyi tárca vezetője szerint a halottak száma nem végleges, a romok alatt még lehetnek áldozatok. A kórházban ápolt betegek közül hárman válságos állapotban vannak.
KÉK HÍREK
A kerületi önkormányzat mindent megpróbált, hogy megmentse a régi épületet, de a kormány válaszként a beruházást kiemeltté nyilvánította, ezzel elvonta az önkormányzat jogait.
KÉK HÍREK
A spanyol városban péntek hajnalban gyulladt ki az épület. A lángokat az erős szél is felkorbácsolta, és az épület homlokzatát borító gyúlékony anyag is gyorsíthatta a tűz terjedését.
KÉK HÍREK
A tiltakozók arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a Palotanegyednek parkosításra, a túlépítés megszüntetésére, a megtartandó épületek felújítására és új funkciókkal való megtöltésére van szüksége.
KÉK HÍREK
Kedden tanítási időben egy végrehajtó ürítette ki a Qualitas Gimnázium épületét. Most a soroksári polgármester intézne ideiglenes épületet az intézménynek, a titkár szerint 30 napon belül megoldódik a helyzet.
KÉK HÍREK
Június 10. a Szecesszió Világnapja immár 2013 óta. Csodálatos magyar paloták láthatóak ebben a játékban.
KÉK HÍREK
A szomszédok szerint az egykori gyár lakói mindent elégetnek, amit találnak, ezért bármikor begyulladhatnak a vegyianyagokkal teli üvegek. A rendőrséget és az önkormányzatot is megkeresték a problémájukkal, ők azonban tehetetlenek az ügyben.
KÉK HÍREK
A panorámaterasz mellett bejutottunk a monetáris tanácsterembe, és a páternosztert is kipróbálhattuk.
KÉK HÍREK
A riporter és az operatőr is pánikszerűen futásnak eredt, miközben a ház hatalmas robajjal összedőlt mögöttük.
KÉK HÍREK
A kormányhivatal hatásvizsgálatot írt elő, ami a tiltakozó helyiek számára is „nem várt, de örvendetes fejlemény”.
KÉK HÍREK
A katasztrófavédelem keresőkutyás egysége kétszer is átvizsgálta a romokat, de sérültet nem találtak, ugyanakkor több autó is megrongálódott.
KÉK HÍREK
„A hatalmas csarnokok, terek impozáns minimalista színvilága nagyon el tudja vinni az ember képzeletét. A serfőző rész viszont valami fantasztikus látvány” – meséli a fotós.
KÉK HÍREK
A technológia nagy szabadságot ad az építészeknek is, hiszen az organikus vagy nem egyenes formák sem jelentenek kihívást.
KÉK HÍREK
Bory Jenő szinte a két kezével alkotta meg az épületet, de a benne látható alkotások is számos érdekes, megható, megrázó történetet mesélnek el.
Népszerű
Ajánljuk