OTTHON ÉS KERT
Az építőipari munkadíjak 7%-kal csökkentek, így az átlagos négyzetméterár ismét a tízezer forintos lélektani határ alá esett. A szakemberhiány azonban továbbra is ugyanazon a szinten maradt, februárban az átlagos várakozási idő 53 nap volt – derül ki a Mapei Kft. legújabb országos kutatásából.
OTTHON ÉS KERT
A torony 1000 méteres magasságával minden épületet le fog pipálni, de eddig csak egyharmada készült el. A munkálatok 2018 elején álltak le.
OTTHON ÉS KERT
A fából készült autó-építmény nagyjából 15 ezer dollárba került az elkészítőnek, aki munkájával tisztelegni szeretett volna a Tesla atyja előtt.
OTTHON ÉS KERT
Tavaly novemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 19,2 százalékkal visszaesett.
OTTHON ÉS KERT
Védősisak nélkül dolgozott egy nádudvari telephelyen az a 18 éves fiú, akinek kedd délelőtt egy hatalmas betonelem esett a fejére.
OTTHON ÉS KERT
3 milliárd 176 millió forintért építi a NER két legtöbbet foglalkoztatott magasépítő cége a mogyoródi pálya új bejárati épületét.
OTTHON ÉS KERT
Aszódi Attila szerint a létesítési engedélyt kiadásával felgyorsulhat a munka, de a beruházás így is nyolc év múlva fejeződhet be. Szijjártó Péter ennél optimistábban látja a helyzetet.
OTTHON ÉS KERT
Vannak ismerős arcok is azok között, akik közreműködnek abban, hogy tervei szerint 2030-ra utolérjük Ausztriát.
OTTHON ÉS KERT
Négy éve még kampányvideójában a bécsi utcai állapotokkal riogatott a most ismét miniszterré kinevezett politikus.
OTTHON ÉS KERT
Új miniszterek és új minisztériumok is lesznek Orbán Viktor ötödik kormányában, Lázár Jánoson kívül is lesz nagy visszatérő.
OTTHON ÉS KERT
Mindehhez 60 millió forint uniós támogatást kaptak a közlekedésbiztonság fejlesztésére.
OTTHON ÉS KERT
A határon már eddig emelt két és fél méter magas, 180 kilométer hosszú szögesdrótkerítést mozgásérzékelőkkel és kamerákkal is felszerelt, faljellegű akadállyal helyettesítik.
OTTHON ÉS KERT
Van olyan tulajdonos is, aki hatalmas összeget költött az építményre, és most nem hajlandó lebontani. Elmondása szerint ügyvédet fogadtak, mert ragaszkodnak a házukhoz.
OTTHON ÉS KERT
Az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg a társasház az építési engedélyt a kormányhivataltól.
OTTHON ÉS KERT
A jegybank elnöke nem először bírálja a kormányt: hibásnak nevezte a kedvezményes lakásáfa visszaemelését is.
OTTHON ÉS KERT
A több százmilliárdos projektet Mészáros Lőrinc cége nyerte el, a beruházás nagyobbik részét kínai hitelből fizetnék ki.
Népszerű
Ajánljuk