HÍREK
Arról nem posztolt, hogy Mosonmagyaróváron a független jelölt majdnem 80-20 százalék arányban verte a kormánypárt jelöltjét.
HÍREK
A független képviselő azt állítja, látott már olyan eseteket, amikor a kormánynak kínos részek kerültek ki a leiratokból. Azt a főügyészség is elismerte, hogy az ilyen hibák nagyon ritkák.
HÍREK
DK-s politikusok az egyedi ruhadarab mellett játékpénzt is kínáltak a vesztegetéssel vádolt egykori kormánypárti országgyűlési képviselőnek, aki nem kért az „ajándékokból”.
HÍREK
Boldog István a diáktüntetések egyik molinóján élcelődött, de ezek szerint azt nem tudta, hogy a szöveg valójában Mészáros Lőrinctől származik.
HÍREK
Úgy volt, hogy a fideszes politikus leáll a politizálással, de egy-két Facebook-poszt úgy tűnik, még belefér.
HÍREK
A politikust 2020 végén vádolták meg hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. A képviselő most úgy döntött, hogy közel 30 év politikai pályafutás után a saját családja lesz a legfontosabb.
HÍREK
A fideszes képviselő szerint egyelőre még sem a jogrendszer, sem az egészségügyi rendszer nincs felkészülve rá, hogy máról holnapra bevezessék a kémiai kasztrálás rendszerét, de dolgoznak ezen.
HÍREK
Csányi Tamás 2018-ban nagyon kevéssel kapott ki a fideszes jelölttől, most széles összefogással a háta mögött vág neki a választásnak.
HÍREK
A gyanú szerint befolyásával visszaélt, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit.
HÍREK
A fideszes képviselő mentelmi jogát többek között hivatali visszaélés, a jobbikosét rongálás miatt függesztenék fel.
HÍREK
Több embert is letartóztattak, a politikust közbeszerzések befolyásolásával és a nyertes vállalkozóktól jogtalan haszon szerzésével vádolják.
HÍREK
Úgy gondolják, hogy egy olyan világban, ami az általuk hirdetett értékeken alapul, mindenki felszabadultan, boldogan élhet.
Népszerű
Ajánljuk