SPORT
Az olimpiai bajnok, kétszeres nehézsúlyú világbajnok bokszoló péntek este halt meg. Egész pályafutása alatt mindössze ötször kapott ki. 1974-ben például Muhammad Alitól, amely minden idők egyik leghíresebb bokszmeccsévé vált.
SPORT
Közös fotókkal jelentkeztek be Milánóból. Ezzel vége a találgatásoknak: Blanka és Baracsi Dániel egy párt alkotnak.
SPORT
A müncheni olimpia bajnoka egy bokszünnepség előtt lett rosszul. Magánál van, de jelenleg nem látogatható.
SPORT
A magyar műsorvezetőt a mindent beleadó bolgár sztár sem tudta megállítani. Berki Mazsi hasonló szépen nyert, Brasch Bence azonban nem örülhetett.
SPORT
A színész elmondása szerint gyerekként nagyon eleven volt, minden érdekelte őt, és mindenből akart egy kicsit.
SPORT
Istenes ellenfele egy szlovák műsorvezető volt. Samuel Miskov úgy tűnt, irányítja a meccset, aztán valami történt.
SPORT
Az egykori valóságshow-sztár nemrég politikai karrierbe kezdett. A Fidesz kommunikációs igazgatójával szívesen összemérné az erejét Menczer keddi viselkedése után.
SPORT
A szeptemberi edzésbotrány óriási felháborodást keltett, most azonban megszólalt a 32 éves ökölvívó is. Nemcsak cáfolta a vádakat, hanem nyilvános küzdelemre hívta ki az aktivistát.
SPORT
A meccs után mesélt arról, hogy mennyit változott a formája, mit szeretne még elérni, és mennyi nassolás fér bele a szigorú étrendjébe.
SPORT
Néhány másodperc alatt kiütötte román ellenfelét a magyar influenszer. Technikai KO lett a hivatalos végeredmény.
SPORT
Az ismert műsorvezető ellenfele a Hell Boxing Kings negyeddöntőjében az a bosnyák Nermin Rapkics volt, akinek közel 2 millió feliratkozója van a YouTube-csatornáján, nem mellesleg aktív gamer és influenszer is.
SPORT
Una Kablar és edzője az M3-ason szenvedett balesetet. A kocsi totálkáros lett, de szerencsére mindketten jól vannak. A szerb tetoválóművész ott lesz a ringben ma este.
SPORT
Az esti gálán több magyar is szorítóba lép majd. Istenes mellett érdemes lesz figyelni a 19 éves Buza Rafaelre is, aki állítólag nagyon tehetséges.
Népszerű
Ajánljuk