JÁTÉK
Az afrikai, ázsiai, amerikai kontinensen élő, illetve onnan származó népi törzsek, törzsi népek kvízjátéka. Tudod-e, honnan származnak?
JÁTÉK
Az időjárás megváltozik, a napos, kellemes nappali hőmérsékletet elsöpri az érkező front. Szélre, esőre, hűsöbb napokra kell készülni.
JÁTÉK
Tinotenda Pudu az életben maradáshoz felhasználta a vadonban szerzett ismereteit és túlélési képességei. Vadon termő gyümölcsöket evett és egy ügyes trükkel ivóvízhez is jutott.
JÁTÉK
A helyi hatóságok szerdai közlése szerint 97-en a helyszínen haltak meg, nyolc másik áldozat pedig a kórházban vesztette életét. A város lakói még szerda reggel is gyászoltak.
JÁTÉK
Ugyanabban a botswanai bányában találták, ahol az eddigi második legnagyobbat. Botswana a világ legnagyobb gyémánttermelője, az összes termelés 20 százaléka itt zajlik.
JÁTÉK
54 hivatalos ország, másfél milliárd ember és a Föld második legnagyobb kontinense. Ismered Afrika fővárosait?
JÁTÉK
A több száz ember éppen egy temetésre tartott, amikor kettétört alattuk a hajó a Közép-afrikai Köztársaságban. Még sokan maradhattak a víz alatt.
JÁTÉK
1985 óta dúdolja a világ a We are the world című dalt, amelyet számtalan világsztár előadásában rögzítettek egy jó ügyért.
JÁTÉK
Az előrejelzések szerint 2060-ra évi 116 millió tonna hulladék landolhat a fekete kontinensen, ami hatszor több, mint 2019-ben. Az ENSZ igyekszik szerződéssel elejét venni a fenyegető környezeti katasztrófának.
JÁTÉK
A diplomaták legutóbb szerda reggel győződtek meg arról, hogy valamennyien épségben vannak, még a rendkívül nehéz körülmények ellenére is.
JÁTÉK
A sérültek száma is 2000 fölé nőtt, köztük több mint 1400 embernek súlyos az állapota. A mentési munkálatok még mindig zajlanak.
JÁTÉK
Afrikában töltötte élete utolsó napjait Jevgenyij Prigozsin. Az orosz hadúr a jövőjét tervezte, és sorra találkozott az afrikai érdekeltségeinek vezetőivel.
JÁTÉK
Az orosz elnök szerint egy afrikai és kínai békekezdeményezés lehet az alapja a béketeremtésnek, de Putyin továbbra is igényt tart ukrán területekre.
JÁTÉK
A Facebookra feltöltött egyik képen a Közép-afrikai Köztársaság elnökének protokollfőnökével fotózkodott Prigozsin.
JÁTÉK
Spanisberger Máté Kenyában és Dél-Afrikában szállt szembe az orvvadászokkal. Azt mondja, akit vonz a kaland, és szereti Afrikát, az ennél aktívabban nem tehet a természetvédelemért.
JÁTÉK
A 10 éves Theodóra az operációra felkészítő gyógytorna után már járókerettel sétált be ghánai iskolájába. Diáktársai azt kiabálták, csoda történt. Egy budapesti műtéten már túl van, most jön a második.
Népszerű
Ajánljuk