A kortárs kísérletektől Ady Endréig – portré Krulik Zoltánról, a Makám együttes vezetőjéről
Erzsébetvárosi otthonának konyhájában beszélgetünk, törökkávé mellett. Zoltán nem az az ember, akivel egy kimért, lineáris, kérdezz-felelek típusú interjút lehet csinálni. Olyan, mint a Makám zenéje. Elindul egy vonalon, és mire az ember ráállna, már egészen másutt tart.
1975-ben alakította meg a Creativ Stúdió Öt (C.S.Ő) nevű zenekarát, majd öt évvel később jött létre egy sajátos fúzió, a Makám és Kolinda, amelyben a kortárs zenei és jazz-törekvések találkoztak a Kárpát-medencei és balkáni népzenével. Együtt lettek egészen 1984-ig a világzene magyar nagykövetei.
„Békés elválás volt közöttünk, talán csak elfáradt a zenekar – idézi fel Zoltán - Mind nekem, mind Dabasi Péternek, a Kolinda vezetőjének megvoltak a határozott zenei elképzeléseink. Hárman léptünk ki, Juhász Endre oboás, Szőke Szabolcs gandulkás és én, hozzájuk hívtam még Szalai Péter tablást, az észak-indiai klasszikus zene európai hírű művelőjét, és Bencze László bőgőst, akikkel szintén a C.S.Ö-ben játszottunk együtt. A többiek szerették volna ezt a nevet megtartani, de mivel a Makám és Kolinda négy év alatt bejárta Nyugat-Európát, óriási fesztiválokon játszottunk, naivul azt hittem, hogy a Makám névre emlékezni fognak a menedzserek. A Makám és Kolinda populárisabb hangvételű volt, énekkel, dalokkal, és ez jobban megfogta az embereket, mint egy elvont, improvizációkkal teli hangszeres muzsika, de olyan lendülettel vágtunk neki, hogy álmaink megvalósítása fontosabb volt, mint a siker. De azért Péternek még legalább egy évig besegítettünk, amíg nem állt össze a zenekara, hogy a lekötött bulik ne maradjanak el. A mai napig jó barátok vagyunk.”
Sokan bajban is voltak a korai Makám zenéjének besorolásával. Bejutottak a Magyar Rádió által meghirdetett jazz-verseny nyilvános döntőjébe, amelyet Debrecenben, a Kölcsey Művelődési Központban tartottak. „Hatalmas színpad volt, kiváló zsűrivel. Pege Aladár elnökölt, akinek bőgősünk, Bencze Laci a tanítványa volt a Zeneakadémián. A közönség tombolt, mégsem nyertünk semmit. Laci utána megkérdezte Pegét, hogy miért, Ali bácsi pedig azt felelte: „Mert nincs a zenétekben swing”. Igaz, mi bonyolult ritmikájú darabokat játszottunk, összetett aszimmetrikus struktúrákkal. Ennek ellenére a jazz-fesztiválok is meghívtak bennünket. Talán azért is, mert akkor volt az európai jazznek egy, az amerikaitól eltérő vonulata.”
Zoltán az Oregont tartja a korai Makám egyik fő forrásának, nem véletlenül, hiszen annak vezetője, zeneszerzője, Ralph Towner szintén akusztikus gitáron játszik, de ihletői között emlegeti a Kalákát, a korai Sebő együttest, és nem utolsósorban a Syriust.
„Szinte minden koncertjükön ott voltam, a hajón, a Bercsényiben. Emlékszem egy olyan Metro Club-beli bulira, amikor egyszerre volt vendég Radics Béla és Tátrai Tibi. Főleg Orszáczky „Jackie” játéka, jelenléte nyűgözött le. Amikor elkezdett hazajárni, soha nem hagytam volna ki egyetlen fellépését sem. Nagy kár érte… Aztán évekkel később a Fonóban játszottunk, és a koncert után Ráduly Mihály odajött gratulálni. Majd elájultam. „Hiszen mi rajtatok nőttünk fel” – mondtam neki.”
