TUDOMÁNY
A Rovatból

Van-e több ezer tonna arany a Börzsönyben? - megjött a Magyar Tudományos Akadémia válasza

Egy Varga István nevű mérnök, közgazdász az utóbbi években rendszeresen arról számol be, hogy „újra” megindulhat az aranybányászat a Börzsönyben.


Az utóbbi években rendszeresen jelennek meg hírek arról, hogy „újra” megindulhat az aranybányászat a Börzsönyben. Egy Varga István nevű mérnök, közgazdász rendszeresen tesz bejelentéseket a sajtóban arról, hogy hol tart éppen a terve. Szerinte ugyanis kutatások igazolják, hogy a hegység a világon egyedülálló mértékű aranyat rejthet, amit, ha kitermelnénk, könnyedén tudnánk törleszteni a teljes magyar államadósságot. Az üzletember története ugyanakkor nemcsak az irreális mennyiségű arany miatt nehezen hihető, hanem azért is, mert tele van ellenőrizhetetlen részletekkel. A történetről most a Telex írt részletesebben.

Varga István – aki egyébként a Hajógyári-szigeten és a Marina-parton is kikötővel rendelkező Wiking Yacht Club alapítója – börzsönyi aranybányákról szóló története egy németországi út során kezdődött. Állítása szerint ugyanis 2018-ban a Rudabánya társtulajdonosaként utazott Frankfurtba, hogy a Deutsche Bankkal tárgyaljon, a tárgyalás után pedig magyar származású bankár letett elé egy „ötkilós paksamétát”. Varga elmondása szerint ez egy 1995-ös dokumentum volt, amiben arról volt szó, hogy a bank a kilencvenes években jóváhagyott egy 25 millió dollárról szóló hitelkérelmet a börzsönyi aranybánya beindítására.

A bányával kapcsolatos kutatás egy Farkas István nevű, Bécsben élő bányamérnökhöz volt köthető, aki a kilencvenes években végzett fúrásokat a Börzsönyben. Varga ezekre a fúrási eredményekre alapozza azt az állítását, hogy a teljes magyar államadósságot meghaladó értékű arany van itt.

A bányamérnököt azonban Varga állításai szerint megmérgezték, majd fél év múlva a fiát is. 2018-ban felkereste Farkas özvegyét, aki állítása szerint 20 millió forintért eladta neki a kutatási jogokat, az üzletember pedig még ebben az évben céget alapított az ötletre. Azóta pedig folyamatosan beszél erről a sajtónak is.

A börzsönyi aranykérdésben nemrég az MTA, pontosabban a Földtudományok Osztályának Geokémiai, Ásvány- és Kőzettani Tudományos Bizottsága is állást foglalt. „A nagybörzsönyi arany kérdése” című összefoglalóban Földessy János és Molnár Ferenc geológusok azt írják

nem vitás, hogy a Börzsöny hegység az ország egyik kiemelt fontosságú, és modern kutatásokkal alig feltárt nemesfém érc dúsulási területe. Ugyanakkor azt is kiemelik, hogy a börzsönyi érces terület további nyersanyagkutatásra javasolható, de gazdaságosan kitermelhető mennyiségű készleteket jelenleg még nem ismernek.

Az állásfoglalásban Varga elméletére is kitérnek. "Az utóbbi néhány évben a hazai sajtó rendszeresen felkapta a börzsönyi aranybányászat kérdését, mivel egy, az erre a célra alapított gazdasági társaság a területen folytatott saját kutatásaira hivatkozva több ezer tonna fémarany és fémezüst kitermelését vizionálja"- fogalmaz az MTA, amely ezután 5 pontba szedve sorol szakmai kritikákat a témában.

Az MTA ezek után pontokba szedve közölte az állításait az üggyel kapcsolatban.

"Magyarországon a nemes- és színesfémek kutatásának és bányászatának joga az államé, melyet csak koncesszió keretén belül adhat át egy vállalkozásnak. Koncesszió csak nyilvános pályázat útján nyerhető el, de ilyen pályázati kiírás a nagybörzsönyi terület kutatására és bányászatára nem történt, tehát jelenleg nem létezik olyan vállalkozás, mely kutatási, vagy bányászati joggal rendelkezne e területen" - írják.

Az MTA szerint Varga cége, "a 2018-ban alapított Börzsöny Aranybánya Koncessziós Bányatársaság Zrt. 8 millió forintos alaptőkéje nyilvánvalóan nem teszi lehetővé a megkívánt volumenű kutatások és a megkövetelt minőségű értékelések megvalósítását. A vállalkozás által nyilvánosságra hozott dokumentumok csak két elemzési bizonylatot tartalmaznak, ráadásul mindkettő ugyanazon fúrás azonos mintáinak eredményeit mutatja, azaz valószínűleg ugyanabból a magmintából származnak".

"A vállalkozás a szerinte kitermelhető arany- és ezüstkészletek becslését az un. Geo-Scan távérzékelési módszerrel végzett, állítólag többezer méter mélységig behatoló mérések alapján végezte. A nemzetközileg elfogadott és alkalmazott jelenlegi kutatási technológiák között nem szerepel e módszer. A módszert egy svájci egyszemélyes cég, a

4passion Global LLC kínálja, mérési háttere nem ismert, érckutatási referenciái nincsenek. Nincs nyoma annak sem, hogy a cég, vagy akármelyik megbízott alvállalkozója a börzsönyi adatokon bármilyen elemzést, újraértékelést készített volna. Távérzékelési, vagy egyéb geofizikai mérésekkel a kézzelfogható mintákon végzett, a kőzetekben előforduló fémkoncentrációk és azok ásványos összetételére vonatkozó közvetlen elemzési adatok nem helyettesíthetők" - jegyzik meg.

Az MTA állásfoglalásában azt is megjegyzik, hogy a cég honlapján közöltek szerint "az általa vizionált ásványvagyon értékének 2 %-át apportálja 662 millió EUR értékben, és 1000 EUR/részvény névértékben részvényeket kíván nyilvánosan kibocsátani a létesítés finanszírozására. Mindeközben a megfelelően meg nem kutatott ásványvagyon jogai nincsenek a tulajdonában és nincsenek a létesítés és üzemeltetés vonatkozásában megalapozott pénzügyi becslései és modelljei".

Végül pedig azt is kiemelték: "A magyarországi ásványi nyersanyagokkal és különösképpen az Európai Unió által a gazdasági jelentőség és az ellátás biztonsága miatt kritikusnak tekintett ásványi nyersanyagokkal kapcsolatos kérdéseket és feladatokat nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező hazai szakemberek munkacsoportjai rendszeresen áttekintik és értékelik" Az MTA így azt javasolta, hogy a jövőben ezen munkacsoportok szakmailag megalapozott véleménye is szélesebb teret kapjon a nagyközönségnek szóló ásványi nyersanyagokkal kapcsolatos tájékoztatásokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Budapestnél nagyobb jégtömb szakadt le az Antarktiszon – elképesztő, mit találtak alatta a tudósok
A kutatók olyan ökoszisztémára bukkantak, amely akár évszázadok óta rejtőzve fejlődhetett a jég alatt.


Januárban hatalmas jéghegy szakadt le az Antarktiszon található George VI selfjégről. Az A-84 névre keresztelt jéghegyet az Amerikai Nemzeti Jégközpont azonosította. A jégtömb körülbelül 30 kilométer hosszú, 18 kilométer széles, így a területe meghaladja az 540 négyzetkilométert – ezzel még Budapestnél is nagyobb, írja a Discover.

A jéghegy leválásával egy korábban érintetlen tengerfenéki terület vált láthatóvá. A Schmidt Ocean Institute kutatói módosították expedíciójuk útvonalát, és megvizsgálták az újonnan elérhető szakaszt. „Megragadtuk az alkalmat, azonnal változtattunk az expedíció tervein, és megvizsgáltuk a mélyben zajló folyamatokat” – mondta Patricia Esquete, az Aveirói Egyetem kutatója.

Nyolc nap alatt távirányítású merülőeszközzel térképezték fel a tengerfenéket, és különböző élőlényeket figyeltek meg: korallokat, polipokat, óriási tengeri pókokat és szivacsokat. Néhány élőlény 1200 méteres mélységben is előfordult.

„Nem számítottunk arra, hogy ilyen gyönyörű, virágzó ökoszisztémát találunk. Az állatok mérete alapján ezek a közösségek már évtizedek, sőt akár évszázadok óta léteznek”

– tette hozzá a kutató.

A kutatók szerint ezen a területen a tápanyagok bejutását évszázadokon át akadályozta a körülbelül 150 méter vastag jégtakaró. Úgy vélik, hogy az óceáni áramlatok biztosíthatták az élővilág fennmaradásához szükséges tápanyagokat, de további vizsgálatokra van szükség.

A felfedezés hozzájárul ahhoz, hogy a tudósok jobban megértsék az úszó jégselfek alatti élővilágot, amelyről eddig kevés ismeret állt rendelkezésre. A kutatás során valószínűleg több eddig ismeretlen fajt is azonosítottak, valamint olyanokat is, amelyek már ismertek voltak.

Az expedíció során gyűjtött adatok segíthetnek az Antarktisz jégtakarójának múltbéli viselkedésének feltérképezésében is. „Az antarktiszi jégveszteség világszerte jelentős mértékben hozzájárul a tengerszint-emelkedéshez. A munkánk azért kulcsfontosságú, mert hosszabb távú összefüggéseket tár fel ezekben a változásokban, és segít pontosabb előrejelzéseket készíteni, amelyek megalapozhatják a jövőbeni intézkedéseket” – mondta Sasha Montelli, a University College London kutatója.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
A Holdba csapódhat egy hatalmas aszteroida, a Földről is látható lehet majd az ütközés
A 20 emeletes ház méretű égitest 2032 decemberében ütközhet a Holdnak. A becsapódás ereje 340 hirosimai atombombáénak felelne meg, és krátert vájna az égitest felszínébe.


A NASA új információkat közölt a 2024 YR4 jelű aszteroidáról, amely a számítások szerint

2032. december 22-én a Holdba csapódhat. A tudósok becslése szerint az ütközés ereje 340 hirosimai atombombának felelne meg, és körülbelül két kilométer széles krátert vájna a Hold felszínébe.

Az év elején a szakértők még csak 0,3 százalékos valószínűséggel számoltak a becsapódással, a legújabb mérések alapján azonban ez az arány 3,8 százalékra emelkedett. A James Webb űrtávcső segítségével a kutatók pontosabb adatokat kaptak az égitest méretéről is:

az aszteroida átmérője 53 és 67 méter közé tehető, ami egy nagyjából 20 emeletes épület magasságának felel meg.

A NASA hangsúlyozta, hogy az aszteroida nem jelent veszélyt a Földre, mivel nem képes megváltoztatni a Hold pályáját. A Live Science szerint előfordulhat, hogy kisebb törmelékek elérik a Földet, de ezek a légkörbe érve várhatóan elégnek, így nem okoznának kárt.

A becsapódás látványa viszont a Földről is érzékelhető lehet.

A James Webb űrtávcső májusban ismét megfigyeli az égitestet, így a kutatók tovább pontosíthatják a számításokat, és részletesebb képet kaphatnak a 2024 YR4 pályájáról és összetételéről.

2024 YR4 egy 40 és 90 méter közötti átmérőjű kisbolygó, Apollo-típusú (Földet keresztező) földközeli objektumnak minősül. Az ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) chilei állomása fedezte fel 2024. december 27-én.

A 2024 YR4 elliptikus pályán kering a Nap körül. Keringési ideje körülbelül 3,99 év, keringési szöge pedig 3,41 fok a Föld pályájához (ekliptikához) képest.

Forrás: Blikk, Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Videó: kilőtték az űrbe Katy Perryt öt másik női űrutazóval együtt, élőben lehetett követni a starttól a visszaérkezésig
A popsztár és társai magyar idő szerint hétfő délután emelkedtek a magasba a Blue Origin rakétájával. A történelmi női űrutazás alig 11 percig tartott, mégis hatalmas élményt nyújtott.


Katy Perry is részt vett azon az űrmisszión, amely magyar idő szerint április 14-én, 15:30-kor indult a Blue Origin New Shepard nevű rakétájával. Az NS-31-es küldetés során az énekesnő öt másik nővel együtt emelkedett a magasba.

A repülés tagja volt Lauren Sánchez újságíró, aki a Blue Origin űrvállalatot is birtokló Jeff Bezos menyasszonya. Mellette utazott Gayle King televíziós személyiség, Kerianne Flynn filmproducer, Aisha Bowe korábbi NASA-rakétatudós és Amanda Nguyen bioasztronautikai kutató, valamint polgárjogi aktivista.

Ez volt az első olyan űrutazás Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova 1963-as, egyszemélyes küldetése óta, amelyen kizárólag nők vettek részt.

A repülés mintegy 11 percig tartott. A New Shepard rakéta több mint hét perccel az indulás után sikeresen földet ért, a legénységi kapszula pedig ejtőernyők segítségével tért vissza a Földre egy texasi sivatagban, a felbocsátás helyszínének közelében.

A kapszula ajtaját nagyjából tíz perccel a landolás után Jeff Bezos nyitotta ki. A résztvevők saját lábukon hagyták el az űreszközt. Míg más űrutazások után a legénység gyakran segítségre szorul a mozgásban, a mostani rövid időtartamú út nem jelentett nagy megterhelést.

A rakéta a világűr határának tekintett, 100 kilométeres magasságban húzódó Kármán-vonalat is elérte, így a résztvevők rövid időre megtapasztalhatták a mikrogravitáció, vagyis a súlytalanság állapotát.

A küldetéshez nem volt szükség pilótára, mivel az űreszköz teljesen önvezető. Az eseményt élőben közvetítették, a felvétel visszanézhető.

VIDEÓ: Az utazás


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Elképesztő magyar felfedezés: már az oxigénrobbanás előtt is voltak oxigént használó baktériumok
A legkorábbi oxigénhasználó baktériumok akár 900 millió évvel megelőzhették a légköri oxigén növekedését.


Elképesztő magyar kutatók jöttek rá, hogyan alkalmazkodott a földi élet az oxigénhez

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói is részt vettek abban a nemzetközi kutatásban, amely új megvilágításba helyezi az oxigén és a baktériumok kapcsolatát, derül ki a kutatási hálózat honlapjáról. A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogyan fejlődtek a baktériumok, és mikor alakult ki náluk az oxigénhasználat képessége.

A kutatás alapját a körülbelül 2,33 milliárd évvel ezelőtt lezajlott Nagy Oxidációs Esemény adta, amely során a cianobaktériumok fotoszintézisének hatására jelentősen megnőtt a Föld légkörének oxigéntartalma. A folyamat pontos időzítése korábban a fosszilis leletek hiánya miatt nehézségekbe ütközött, ezért a kutatók most geológiai és genetikai adatokat is felhasználtak.

A vizsgálat során 1007 baktérium genomját elemezték, és összesen 84 olyan esetet találtak, amikor a baktériumok az anaerob – vagyis oxigénmentes – életmódról az aerob, oxigénhasználó életmódra váltottak. Ezek többsége a Nagy Oxidációs Esemény után történt, azonban legalább három ilyen átmenet jóval korábbra tehető.

A legkorábbi ezek közül közel 900 millió évvel előzte meg az oxigén jelentősebb légköri megjelenését.

A kutatók gépi tanulás segítségével azonosították az ősi aerob baktériumokat, majd bayesi statisztikai módszerekkel becsülték meg megjelenésük idejét. Feltételezésük szerint ezek a baktériumok a légkör oxigéndúsabbá válása után fejlődhettek ki.

A tanulmány szerint a ma élő baktériumok közös őse körülbelül 4,4–3,9 milliárd éve élt. A baktériumok főbb törzsei ennél később, 2,5–1,8 milliárd éve jelentek meg, míg számos ma ismert baktériumcsalád 0,75–0,6 milliárd évvel ezelőtt alakult ki, nagyjából az állati és növényi élet megjelenésének idején.

A kutatók egy új megközelítést alkalmaztak, amely a genetikai, fosszilis és geokémiai adatok együttes elemzésén alapul. Ez a módszer segíthet jobban megérteni az élet korai fejlődését, különösen azoknak a mikrobáknak az esetében, amelyekről nem maradtak fenn fosszíliák. A kutatók szerint a módszer a jövőben más mikroorganizmusok tulajdonságainak vizsgálatára is alkalmas lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk