Stephen Hawking az univerzumot értette, de a nőket nem
Stephen Hawking egyszer azt nyilatkozta: a világ egyik legnagyobb rejtélyének a nőket tartja - az univerzumot érti, de a nőket nem. A világhírű fizikus kétszer volt házas. Első szerelmével diákként ismerkedett meg; ő volt az a nő, aki súlyos betegségének teljes tudatában mondott igent a közös életükre, nevelte három gyermeküket és gondoskodott róla évtizedeken keresztül. Hawking neki ajánlotta bestsellerét, Az idő rövid történetét. Második felesége saját egykori ápolója lett, vele azonban már nem találhatta meg a boldogságot, sőt, kapcsolatukat botrányos mozzanatok, máig nem tisztázott történések árnyékolták be. Összegyűjtöttünk a mai napon elhunyt tudósról néhány érdekességet, amelyekből kirajzolódik, milyen életet élt a tudomány berkein kívül.
Stephen Hawking 1942. január 8-án született Oxfordban Frank és Isobel Hawking első gyermekeként. Édesanyja az első nők között volt, akik az 1930-as években oxfordi diákok lehettek. Édesapja kutatóorvosként a trópusi betegségekkel foglalkozott.
Két értelmiségi szülő gyermekeként szinte predesztinálva volt arra, hogy ő is hasonló pályát válasszon, és bár apja orvosnak szánta, sokkal jobban érdekelte a csillagászat, a matematika és a fizika.
Igaz, ezekkel is főként az iskolán kívül kezdett el elmélyültebben foglalkozni.
Talán sokakat meglep, de kisgyerekként nem számított éltanulónak, sőt, meglehetősen rossz jegyei voltak azokból a tárgyakból, amelyek nem kötötték le a figyelmét.
Két testvére született: Mary (aki orvos lett, valóra váltva ezzel apjuk álmát) egy évvel, Philippa öttel volt fiatalabb nála, 1956-ban pedig a család örökbe fogadott egy Edward nevű kisfiút is. Hawkingék némileg csodabogárnak számítottak a környezetükben, egy közeli barátjuk például "különc bagázsként" jellemezte őket. Valóban voltak külső szemmel furcsának tűnő megmozdulásaik, a családfő például egy leszedált londoni taxit vett meg és azzal jártak, a "garázst" pedig hullámlemezekből építette a házuk mellé. És nem azért, mert anyagi problémáik lettek volna.
Stephen idővel egyre nagyobb affinitást kezdett el mutatni a természettudományok és a technológia iránt, tehetsége kezdett kibontakozni.
16 éves volt, amikor néhány barátjával kiselejtezett műszaki alkatrészekből egy számítógépet raktak össze, rá egy évre pedig már az oxfordi University College padjait koptatta.
Bár évfolyamának egyik legtehetségesebb fizikusaként tartották számon, nehezen illeszkedett be, mert fiatalabb volt iskolatársainál. Másodévben kezdett magára találni, ekkoriban már aktívabban bekapcsolódott a közösségi életbe: amellett, hogy szívesen táncolt, csatlakozott az egyetem evezős csapatához is.
A harmadik évben figyelt fel rá, hogy időnként ok nélkül megbotlik, elesik, de nem igazán törődött a betegségét jelző első figyelmeztető jelekkel. Miután summa cum laude graduált fizikából, 1962-től Cambridge-ben folytatta doktori tanulmányait. Ekkoriban már egyre erősödtek a kezdetben elbagatellizált tünetek, mozgáskoordinációja is jócskán romlott, végül anyja kérlelésére beleegyezett, hogy kivizsgáltatja magát. A kéthetes tesztsorozat eredménye pár nappal Stephen 21. születésnapja előtt érkezett meg, teljességgel sokkolva a családot:
kiderült, hogy Stephen amiotrófiás laterálszklerózisban, vagyis ALS-ben szenved. Az orvosok nem sok jóval biztatták őket, két és fél évet jósoltak az ifjú tudósnak, aki a hír hallatán teljesen magába zuhant.
Habár folytatta tanulmányait és kutatásait, képtelen volt úgy koncentrálni bármire is, mint azelőtt, nem látta értelmét sem a munkájának, sem az életének.
Abban, hogy végül mégis képes volt új fejezetet nyitni és tovább menni, a szerelem segített neki.
Még mielőtt kiderült volna a szörnyű diagnózis, megismerkedett Jane Wilde-dal, aki szintén egyetemista volt akkoriban, a Westfield College hallgatója.
Az első randevújuk Soho egyik olasz éttermében volt, utána még egy előadásra is beültek az Old Vic színházba. Mire azonban a vacsorán és a színházon is túl voltak, Hawkingnak még arra sem maradt pénze, hogy buszjegyet vegyen, ezért sűrűn szabadkozva megkérte Jane-t, hogy fizessen. A pénztáránál kiderült, hogy a lánynak nincs meg a pénztárcája, ezért úgy döntöttek, visszamennek a színházba, hátha ott felejtették. Mivel a főbejáratot zárva találták, egy oldalajtón surrantak be - arra valószínűleg egyikük sem számított, hogy a kivilágított színpad kellős közepén találják magukat. Az erszényt azért megtalálták, de közben rájuk kapcsolták a villanyt, így vaksötétben botorkálva kellett megtalálniuk a kijáratot.
1965 júliusában házasodtak össze, egészen 1990-es válásukig alkottak egy párt. Három gyermekük is született, először egy fiú, Robert 1967-ben, két évvel később Lucy, tíz évre rá pedig Timothy.

Hawking betegségének, a motoros neuronbetegségnek vagy degeneratív idegrendszeri elváltozásnak (amiotrófiás laterálszklerózis, Lou Gehrig-kór) az a lényege, hogy a mozgatóidegek lassanként elsorvadnak. Az orvostudomány szerint ritka, hogy ezzel a betegséggel bárki tíz évnél tovább éljen, a tudós azonban több évtizeddel élte túl a neki jósolt időt.
Habár állapota ellenére magas kort ért meg, mozgás- és beszédképessége hamar gyengülni kezdett. Kezdetben bottal járt, de 1969 óta tolószékbe kényszerült. Folyamatos állapotromlása miatt 1974-ben már képtelen volt önállóan enni. 32 évesen, amikor a brit tudományos akadémia valaha volt legfiatalabb tagjának választották, már nem tudott egyedül felkelni az ágyból.
1985 fordulópontot jelentett életében és betegségtörténetében is. Egy genfi utazás alkalmával tüdőgyulladást kapott, a szövődmények miatt pedig életveszélyes állapotba került, szervezete összeomlott. Életmentő gégemetszést hajtottak rajta végre, de ez egyben azzal járt, hogy teljesen elveszítette beszédképességét. Ezután már csak gépek segítségével tudott kommunikálni, folyamatosan ápolók voltak mellette.
A 80-as évektől speciális kerekesszékbe került, ekkoriban már alig tudott mozdulni. Miután elveszítette maradék kézmozgását is, kívülről az arcához rögzítettek egy vezérlő szenzort, amit az arcizom mozgásával vezérelt.
Tanulmányaik miatt a házasság első néhány évében külön éltek: Hawking egy cambridge-i kollégiumban, Jane pedig Londonban lakott. A diákévek végével költözhettek össze, a procedúra azonban meglehetősen bonyolult volt. Több estét egy diákszállón töltöttek, mire végre találtak egy aprócska, kissé lelakott és teljesen üres zugot a Little St. Mary Lane-en.
Ezeket az anekdotákat Jane memoárjából ismerhetjük. Az asszony Utazás a végtelenbe - A mindenség elmélete címmel írta meg könyvét, amiből sikerfilm is készült, nem mellesleg pedig rengeteg részlet kiderül arról a különleges kapcsolatról, ami kettejüket összefűzte. Hawking exfelesége
annak idején egy fiatal, ambiciózus és kirobbanóan tehetséges fiú "széles mosolyába és gyönyörű kék szemébe" szeretett bele,
de a humora is egészen lebilincselte, amely még akkor sem hagyta el, amikor kiderült, hogy halálosa beteg és élete hátralévő részét gyakorlatilag vegetálva kell majd töltenie.
A lányt sokáig mindenki arról próbálta meggyőzni, hogy jobban jár, ha nem megy hozzá Hawkinghoz, óva intették, hogy ilyen hatalmas terhet vegyen a nyakába. Jane azonban hajthatatlan volt, noha ő is tisztában volt vele, mekkora lemondással jár majd, ha összeköti életét a tudóssal. Ennek ellenére képes volt feladni saját ambícióit, karrierjét azért, hogy a vállán vigye az időközben öttagúvá bővült családot és gondoskodjon férjéről.
"Stephennek két arca van: az energikus tudósé, aki jön-megy a kerekes székében, és a kétkedő, a betegsége által meggyötört emberé, akit a nap 24 órájában ki kell szolgálni"
- írta róla.

Jane, bár teljesen alárendelte magát szeretteinek, a monoton és egyre több nehézséggel járó hétköznapokból a középkori spanyol költészethez menekült, még a PhD-fokozatot is megszerezte témájából - amiről férjének annyi volt a véleménye, hogy "a középkorral foglalkozni épp olyan, mint kavicsot szedni a tengerparton".

Házasságukat végül éppen Hawking sikerei, a népszerűség és a vele járó egyre nagyobb reflektorfény mérgezte meg. A '80-as években Jane a zenész Jonathan Hellyer Jones szeretője lett, akit hobbija, a kóruséneklés révén ismert meg.
Rögtön a kapcsolatuk elmélyülése elején tisztázta vele, hogy sosem lenne hajlandó elhagyni a férjét, így állt elő az a bizarr helyzet, hogy a férfi idővel odaköltözött hozzájuk és besegített a tudós ápolásába is.
A kialakult szituációval azonban hosszabb távon egyikük sem nagyon tudott mit kezdeni: a vége az lett, hogy Hawking összejött az egyik ápolónőjével, Elaine Masonnel és elköltözött a családi házból, 1995-ben pedig elvált Jane-től. Ezután mindketten hozzámentek párjukhoz, és bár Jane-ék együtt maradtak, Hawking és Elaine kapcsolata már a kétezres években zátonyra futott, aminek újabb válás lett az eredménye.
A második, 1995-ös frigytől több barátja is óvta Hawkingot: úgy vélték, hogy Elaine-t sokkal inkább érdekli a pénze, mintsem hogy igaz szerelemből éljen vele. A tudós gyerekei sem kedvelték az asszonyt, állításuk szerint elmarta őket apjuk közeléből, ráadásul arra is gyanakodtak, hogy bántja őt és nem biztosít számára megfelelő ellátást.
Hawkingot házasságuk ideje alatt többször kórházban kellett ellátni zúzódásos és vágásos sebekkel.
2004-ben fel is jelentették Elaine-t, de mivel Hawking a legerőteljesebben tagadta a neje ellen felhozott vádakat, az ügyből végül semmi nem lett. 2006-ban azonban mégis búcsút vettek egymástól, eddig nem tisztázott okok miatt. A válásnak mindenképp pozitív hozadéka volt, hogy Hawking és gyermekei kapcsolata javult, Jane-nel is rendeződött a viszonyuk.
Források: Stephen Hawking weboldala, Könyves blog, Metro, Wikipedia, képek: Wikimedia, Youtube, Flickr