„Én ilyen stílusban nem szoktam beszélni” - Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, reagált a hétfői hangfelvételekre
Hétfő reggel újabb hangfelvételek kerültek nyilvánosságra Magyar Péterről. Ahogy a korábbiakat, ezt is egykori barátnője, Vogel Evelin rögzítette titokban. Ezeken a TISZA Párt elnöke állítólag a sajtóról beszél.
„Ki tudod kerülni a kibaszott médiát. Én most elküldtem a kurva anyjába tegnap az ATV-t, lebasztam a mikrofonom, mondtam, hogy többet ide nem jövök. Elküldtem a 444-et a kurva anyjába, az Indexet, és közben már több mint százezer követőm van a YouTube-on, egy olyan 300 valamennyi, nem tudom már mennyi a Facebookon, és én direktbe fogok kommunikálni az emberekkel, és pont leszarom a médiát, a sok köcsögöt, úgy ahogy van. Hát leszarom őket, tényleg”
– mondta a hangfelvétel szerint Magyar Péter.
Az újabb kiszivárgott felvételekre reagált a Tisza Párt elnöke a hétfő reggeli sajtótájékoztatóján.
„Szeretném azt jelezni, hogy a ma megjelent felvételek is szerkesztettek.
- mondta a hangfelvételekről Magyar.
Magyar Péter elmondta azt is, hogy szerinte a Fidesz nem most akarta kihozni ezeket a felvételeket, hanem egy év múlva ilyenkor.
Magyar azt is elmondta, hogy Rogán Antal egy vacsorán arról beszélt neki, hogy azért kellett megvenni az államnak a Vodafone-t, hogy megszerezhessék 2 millió ember adatait.
- tette hozzá Magyar Péter, aki egy olyan eszközt is megmutatott, amit nemrég a Tisza Párt irodájában találtak: egy lehallgató tollat, ami egy wi-fin keresztül használható lehallgató eszköz.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy szerdától ismét országjárásra indul a Tisza Párt, és elindították a magyarokhangja.hu oldalt, ahol egy kérdőívet lehet kitölteni.