KULT
Mindenki volt már, hogy megőrült a családjától, vagy azon gondolkodott, hogy miért kellett ebbe a családba születnie? Nos Jesse Eisenbergnek a legirritálóbb rokonával kell töltenie egy egész nyaralást.
KULT
A történelem ismétlődik - mondta az ukrán elnök, miután kedden éjjel az oroszok lebombázták Babij Jar-i emlékművet Kijev határában, ahol több tízezer zsidót mészároltak le a holokauszt idején, a második világháborúban.
KULT
A kínai vakcina idős embereknek való beadásáról ezt mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje: „Ez egyébként a népirtás kategóriája, és azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb téma lesz, amiben elszámoltatás kell.”
KULT
A fitneszguru szerint „a holokauszt túlélése után a zsidóknak egyrészt módosultak a DNS-ei, tehát sokkal inkább híznak, hogy ezt a dolgot túléljék, kettő pedig sokkal inkább esznek boldogan, mert van mit”.
KULT
Magyarországon a zsidó közösség biztonságban van - írta szombat esti Facebook-posztjában a külügyminiszter.
KULT
A béke, az elfogadás, az egymás iránti szeretet és kölcsönös tisztelet volt az idei rendezvény vezérgondolata. Mi is ott voltunk.
Népszerű
Ajánljuk