KÉK HÍREK
A rendőrség szerint egy szélsőséges banda tagjai provokálták a balhét, melynek során egy mecsetet is megrongáltak, egy rendőrautót pedig felgyújtottak.
KÉK HÍREK
Az Oroszországhoz tartozó autónóm terület repülőterén palesztin zászlókat lobogtató dühös tömeg próbálta meg elkapni az érkező járat utasait, akik ezért sokáig nem hagyhatták el a repülőt.
KÉK HÍREK
A portál információi szerint ráadásul egyik esetben elkerülhető lett volna a végleges beavatkozás, ha minden szakszerűen történik.
KÉK HÍREK
Hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit.
KÉK HÍREK
A tüntetők többek között kukát gyújtottak fel, és összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt is bevetettek.
KÉK HÍREK
Trump a bizottságot egy „félrevezető, színlelt és pártos” testületnek nevezte, a tevékenységét pedig boszorkányüldözésnek, amelyben két olyan republikánus vesz részt, akiket „kidobtak a pártból”.
KÉK HÍREK
A világ 9. legnagyobb államában eltörölték a a cseppfolyósított földgáz árplafonját, megemelkedett az autógáz ára, ezért kezdődtek zavargások.
KÉK HÍREK
A rendőrt először a földre rántották, majd elkezdték vonszolni a lépcsőn, ahol aztán nem kímélték.
KÉK HÍREK
Egy új nemzetbiztonsági törvény elfogadása miatt indultak az erőszakba torkolló tüntetések. Az ügy előzménye egy rasszista rendőri támadás is.
Népszerű
Ajánljuk