HÍREK
Korábban elutasították a politikus állításait a Völner-Schadl üggyel kapcsolatban. Szerinte ugyanakkor változni fog a helyzet, ha 2026-tól az ügyészségnek és a bíróságnak független vezetői lesznek.
HÍREK
Többek között azt próbálta megkérdezni az RTL riportere Schadl Györgytől, hogy ismerte-e Rogán Antalt, de a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke csak néhány szót mondott a tévécsatornának.
HÍREK
A színész szerint csak akkor lesz mindennek következménye, ha „kritikus mennyiségű magyar állampolgár jut az információkhoz, kritikus mennyiségű embernek fordul fel ettől a gyomra és dönt úgy, hogy ez a rendszer így nem működhet”.
HÍREK
Bár a volt miniszter szerint időben szóltak helyettesének, ez az információ azonban valahogy elkerülhette az államtitkár figyelmét. Völner még hónapokkal később is bőséges bizonyítékokat szolgáltatott a lehallgatóknak, ami később visszaütött rá.
HÍREK
Valahogy nem szerepel a vádiratban például a Rogán Antal kabinetfőnökének szállított autó, hátszeles egyetemi vizsgák, a 35 éves biznisz Tóni, Barbara és Ádám között, találkozók a Karmelitában, végrehajtási adatok, melyeket politikai célokra használtak fel. Kérdés, hogy is siklott el az ügyészség szeme ezek felett?
HÍREK
A felvételt ő maga készítette a lakásukban tavaly, és elhangzik rajta Rogán Antal, valamint Gulyás Gergely neve is. Magyar Péter minderről élőben beszélgetett Gulyás Balázzsal.
HÍREK
A diáktüntető azt üzente, ott lesz szerdán az ügyészségnél, ahol Magyar Pétert meghallgatják, hátha nem akarnák őt kiengedni. Ne féljetek – tette hozzá.
HÍREK
Szerinte ha szerdán átadja összes információját az ügyészségnek, akkor a kormány nem tehet mást, mint hogy lemond.
HÍREK
Szerinte ártatlan az ellene felhozott vádakban, és csak azért zajlik ellene karaktergyilkosság, hogy a későbbiekben ne térhessen vissza a politikai pályára.
HÍREK
A Völner-Schadl-ügy idején Varga Judit igazságügyi miniszter, Völner Pál pedig államtitkár volt.
Népszerű
Ajánljuk