JÖVŐ
Mivel az egyre melegebb éghajlat veszélyezteti a sör kesernyés ízéért felelős komló termesztését, ezért másképp kell majd a sört előállítani. De sör lesz, ígéri a szakember.
JÖVŐ
Nyáregyháza polgármestere már pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy a település vízfelhasználása több napja megközelíti a vízmű által maximálisan kitermelhető mennyiséget.
JÖVŐ
A fitneszmodell Nagy Viktória Zoé is reagált a lakóhelyükön kialakult gondokra, miután párja, kiakadt a vízhiány miatt.
JÖVŐ
A vízvezetékek sorozatos repedése, törése miatt komoly vízhiány van a településen. A helyi önkormányzat palackos vizet oszt, az ígérik, hogy karácsonyra már lesz víz mindenhol.
JÖVŐ
Egy csőtőrés miatt maradt víz nélkül a település. A szolgáltatás csak szombaton vagy vasárnap állhat majd helyre.
JÖVŐ
Egy hatalmas vízvezeték tört el, a szükséges alkatrészt pedig csak napok múlva tudják beszerelni. Ezért a vízzel való spórolásra és palackos víz beszerzésére szólították fel az érintett területek lakosságát.
JÖVŐ
Az UNICEF szóvivője elmesélte a 4 éves Talia és a 7 éves Zain történetét. Talia olyan stresszben van, hogy véresre vakarja a combját. Édesanyja csak arra koncentrál, hogy túléljék valahogy.
JÖVŐ
Csőzik László szerint, ha az emberek betartják a rendeletet, ami tiltja a reggeli és esti órákban a locsolást és a medencefeltöltést, akkor Érd és környéke komolyabb vízhiány nélkül átvészelheti a kánikulai napokat.
JÖVŐ
Annak idején a Fővárosi Vízművek kétmilliós várost látott el. Az emberek egy része kiköltözött az agglomerációba, most utánuk megy a víz is Budapestről.
JÖVŐ
A szakemberek szerint a tó tartósan alacsony vízállása és a gyarapodó lágyiszapréteg miatt szükség volna hosszú távon fenntartható mesterséges vízpótlásra és egy átgondolt nádművelés beindítására.
JÖVŐ
„Sajnos ilyen állapotban vannak a kutak, már ilyen állapotban vettük át 2017-ben” – írta a cég egy dunabogdányi lakosnak, miután megint arra kérték a helyieket, hogy figyeljenek oda a vízfogyasztásra.
JÖVŐ
„Tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. A film az aszály sújtotta Kunságról” – írja a filmről a készítője.
JÖVŐ
Franciaországban időlegesen már le is kellett kapcsolni erőműveket az apadó és egyre melegebb vizű folyók miatt, máshol az emelkedő tengerszint okozhat gondot.
JÖVŐ
A Velencei-tavon komoly beavatkozásokra van szükség, jelenleg 4 centiméterre vannak a valaha mért legalacsonyabb vízállástól.
JÖVŐ
Műszaki hiba miatt vannak gondok, és a kánikulai helyzet miatt extrém módon megnőtt vízigényeket nem tudják kielégíteni, mert a vízellátó rendszer nagyon gyorsan leürül.
JÖVŐ
De Veresegyháza önkormányzata is arra kéri a lakosokat, hogy ésszerűen használják fel az ivóvizet.
JÖVŐ
A település minden részére jut víz a képviselő szerint, de továbbra is arra kéri a lakókat, hogy a vizet csak a legszükségesebbekre használják.
Népszerű
Ajánljuk