KÉK HÍREK
A baleset idején körülbelül 20 utas tartózkodott a villamoson. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
KÉK HÍREK
Nem bírta nézni a szakadt huzatot, és akcióba lendült. A rejtélyes hős az akció után kámforrá vált.
KÉK HÍREK
Szonját a Bartók Béla úton gázolta el egy villamos még áprilisban. Ez is okozhatja a teniszező zavart viselkedését.
KÉK HÍREK
Az ártérhez közeli villamosvonalakból esnek ki szakaszok. A Margitsziget lezárása miatt a 4-es és a 6-os villamosok nem állnak meg a szigeti bejárónál.
KÉK HÍREK
Miközben újra felvette a politikai fonalat a TISZA Párt alelnöke, úgy tűnik, egy kis kikapcsolódásra is volt ideje.
KÉK HÍREK
Egy 40 év körüli férfit könnyebb sérülésekkel, két gyereket pedig további vizsgálatok céljából vittek kórházba.
KÉK HÍREK
3 kilométerrel lenne hosszabb a villamos vonala a tervek szerint. Jelenleg a 42-es villamosé a legrövidebb budapesti pálya.
KÉK HÍREK
A bíróság tavaly december 13-án ítélte öt év börtönbüntetésre, valamint örökre eltiltották a járművezetéstől. Az elsőfokú bíróság döntését a jogerős ítéletet hozó törvényszék csak járulékos kérdésekben változtatta meg.
KÉK HÍREK
Gyerekkora óta nem ült villamoson, hétfőn azonban felpattant egyre. Rájött, hogy többet kéne tömegközlekedéssel utaznia.
KÉK HÍREK
A férfi nem a zebrán, hanem a síneken ment át. Nem nézett körbe, ezért telibe kapta a nagy sebességgel érkező villamos.
KÉK HÍREK
A motoros és az autósok éppen csak el tudták kerülni az ütközést. A villamos nem is lassított a kereszteződésben.
KÉK HÍREK
A nő kétszer is véget akart vetni az életének, egyszer az autók között, egyszer a villamos alatt. Mindkétszer a munkába tartó alezredes volt az őrangyala.
KÉK HÍREK
Hétfőn és pénteken egyes járatok fél-másfél perccel ritkábban járnak. Az indoklás szerint ebben az időszakban kisebb a kihasználtság.
KÉK HÍREK
Idén is bárki megtekintheti, amikor útnak indulnak a napnyugta után a különleges járművek.
Népszerű
Ajánljuk