SZTÁRVILÁG
A sztárok hatalmas bőröndökkel érkeztek a reptérre, hogy elinduljanak Malajziába, ahol vegyes csapatokban fognak versenyezni. Ismét Ördög Nóra lesz a műsor háziasszonya.
SZTÁRVILÁG
A Jászai Mari-díjas művész szerint nagyon felhígult a színész szakma, és egy-egy valóságshow-ban megjelenő gátlástalan ember már művésznek mondja magát két nap múlva.
SZTÁRVILÁG
A nehézségek ellenére mindketten folytatni akarták, mégsem működött Brumi és Reni házassága. Brumi azt is elárulta, hogy ő hozta meg a döntést.
SZTÁRVILÁG
A hatból két szereplőt már bemutattak: Vivi és Kitti testvérek, akik a vállalkozásaik mellett együtt vezetik a Fokvárosban található vendégházukat.
SZTÁRVILÁG
A honvédség bevonásával is készülő valóságshow vezetésére egy igazán férfias sztárt, Stohl Andrást sikerült megnyerni.
SZTÁRVILÁG
Hogy mire reagált így a műsorvezető, azt egyelőre nem lehet tudni. Antónia szerint ez az érzelemmentesség fontos a munkájában, viszont Az Árulókban egy másik oldalát is szeretné megmutatni: az empatikusabb, közvetlenebb énjét.
SZTÁRVILÁG
A reality show-ban több meglepő kijelentés is elhangzott, és a két szereplő viszonya is egyre feszültebbé vált.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai műsor versenyzője elismerte, tudatában volt annak, hogy egy védett madarat ölt meg és evett meg, de azzal védekezett, nem készítették fel eléggé az éhezésre, így nem látott más megoldást. Őt és csapattársát az eset után azonnal kizárták.
SZTÁRVILÁG
Idén ősszel újraindul a show Gáspárék címmel. A Tények Plusz szerda esti adásában Gáspár Győzőék elmondták azt is, hogy mit gondolnak a rengeteg negatív kritikáról, ami a show újraindulására érkezett.
SZTÁRVILÁG
A Carson Comával közös dalban mondja ki az igazságot, mennyire megveti a celebvilágot. Az együttes ötödik nagylemezén megjelent Frida Kahlo című dalban tűnik fel a rapper.
SZTÁRVILÁG
Már jelentkezni is lehet a valóságshow új évadába. A nyertes több évi bérét viheti haza – ígérik.
SZTÁRVILÁG
A Város Királynői más hasonló valóságshowkhoz hasonlóan azt sugallja, hogy a gazdagok mind sekélyesek. Ami lehet, hogy szórakoztató, de egyáltalán nem veszélytelen.
SZTÁRVILÁG
Jól átveri a nézőket a Netflix, de valahogy meg kell fejni azt a bizonyos tehenet – Squid Game reality-show? Ennyi tellett két év alatt? A címválasztás is csalóka, pedig nem nagy szám a végeredmény.
SZTÁRVILÁG
A volt szépségkirálynő fizetős csatornáján a nézők bepillanthatnak majd a család hétköznapjaiba.
SZTÁRVILÁG
A Nagy Ő korábbi szereplője egyáltalán nem fogta vissza magát, miközben a lakásában takarító házvezetőnőjével beszélgetett.
SZTÁRVILÁG
A valóságshow egykori szereplője beszélt pánikbetegségéről és alkoholproblémáiról, és azt is elárulta, hogy nem a ValóVilág volt az első tévés szereplése.
Népszerű
Ajánljuk