FELFEDEZŐ
A barátait próbálta szórakoztatni, de a mókázás vége kórház lett. Többszörös törésekkel szállították el a mentők.
FELFEDEZŐ
A fiatal elszakadt a csoporttól, és betévedt az utómunkára váró autók parkolójában. Itt látta meg a méregdrága Mercit, ő pedig kíváncsi lett, mit tud a kocsi.
FELFEDEZŐ
A svájci győztes, Nemo olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.
FELFEDEZŐ
Bár csont nincs benne, a pénisz is el tud törni. Egy orvos szerint egy póz felelős az ilyen balesetek többségéért.
FELFEDEZŐ
Hamilton miatt kellett „leheggeszteni” a kupa tetejét, de ő legalább mindig elkapta a különleges porcelán műalkotást. Norris pedig csak bevett szokását követte a pezsgőlocsolásnál vasárnap, ezzel viszont egy mozdulattal hazavágta a 11 millió forintos kupát.
FELFEDEZŐ
Az énekes az első szám közepén, ugrálás közben zúzta össze magát a Budapest Park színpadán. Később begipszelt lábbal, egy lépcsőn ülve énekelte végig a koncertet.
FELFEDEZŐ
Milán az Instagramon kért bocsánatot a rajongóktól, hogy a baleset miatt nem tudták kivitelezni azt a show-t, amit előzetesen elterveztek.
FELFEDEZŐ
Liam Ellis hímtagját megműtötték, de a férfi aggódik amiatt, hogy az már soha többé nem lesz ugyanaz.
FELFEDEZŐ
A politikusok és az aktivisták élőlánccal próbálták megakadályozni az intézkedést, de végül letessékelték őket a lépcsőről.
FELFEDEZŐ
A MÁV szerint megpróbálnak mindent megtenni, hogy megvédjék a jegyvizsgálókat, 80 ezer vonatot kísér biztonsági személyzet.
FELFEDEZŐ
A lány rendezvényszervezőként dolgozik, saját lagziját is maga intézte, így alaposan meglepődött a nem várt eseménytől.
FELFEDEZŐ
Gyakorlatilag úgy viselkedtek, mintha vége lenne a világnak. A lassításban jól látszik, milyen halálra rémült arcot vágtak.
Népszerű
Ajánljuk