SZTÁRVILÁG
A legendás rendező Új-Zélandra költözik, ahol végre maga mögött hagyhatja az amerikai politikai káoszt. Cameron szerint az élet Wellingtonban nyugodtabb, és itt a közösség valódi értékeket képvisel.
SZTÁRVILÁG
A kétszeres Oscar-díjas dalszövegíró - aki olyan világhírű slágereket írt, mint a Titanic legendás betétdala, a My Heart Will Go On vagy az Eric Clapton által énekelt Tears In Heaven - nyolcvan éves volt.
SZTÁRVILÁG
Jamey édesanyja hisz a fiának, aki szerinte már kisgyermekként is emlékezett olyan dolgokra, amiket nem tapasztalhatott meg a saját életében.
SZTÁRVILÁG
Nem mindenki tanult a Titan egy éve történt katasztrófájából. További, méregdrága utazást kínáló járművek készülnek - az egyik csupa üveg, és szintén a Titanic a célállomása.
SZTÁRVILÁG
A stáb egy leves miatt lesz rosszul, az igen erős hallucinogén anyagtól rengetegen kerültek kórházba, ahol teljes káoszt okoztak. A korabeli nyomozás nem vezetett eredményre.
SZTÁRVILÁG
Önzetlenül segített az utasok mentésében, és whiskyvel vigasztalódott, mert tudta, hogy a mentőcsónakokban neki úgyse jut hely. Azzal együtt, hogy kitűnő úszó volt, a szerencse fiának mondhatja magát.
SZTÁRVILÁG
Se holttesteket, se emberi csontvázakat nem találtak soha, pedig rengetegszer jártak a roncsnál, amelyben több mint 1500 ember halt meg.
SZTÁRVILÁG
Villámgyorsan a videómegosztó szenzációjává vált a videó, amely arra a kérdésre is választ ad, miért nem bírta ki a víz alatti hatalmas nyomást a merülőhajó.
SZTÁRVILÁG
José Luis Martín szerint 1700 méteres mélységben elektromos meghibásodás történt, nagyjából 1 perccel ezután következett be a merülőhajó összeroppanása.
SZTÁRVILÁG
Videón a félelmetes pillanat, amikor a Titan irányíthatatlanná válik és pörögni kezd a tenger mélyén
A tengeralattjáró egyik tavalyi merülése alkalmával készült a felvétel, amelyen a kapitány azt mondja az utasoknak, valami nincs rendben a Titan hajtóművével.
SZTÁRVILÁG
A tragikus véget ért tengeralattjárón tartózkodó öt ember fejében meg sem fordult, hogy bármilyen probléma adódhat a merülés során. Teljesen váratlanul érte őket a halál.
SZTÁRVILÁG
A roncsokat helyi idő szerint szerda reggel daruzták ki a Horizon Arctic nevű hajóról azon a helyen, ahonnan az öt utas elindult tragikus útjára.
SZTÁRVILÁG
A szerencsétlenül járt merülőhajó utasai egy szempillantás alatt megsemmisültek a sokezer tonnányi víznyomás súlya alatt. A testük szétmorzsolódhatott, a csontjaikat kivéve.
SZTÁRVILÁG
A szakértők szerint olyan nagy volt a víznyomás, hogy a búvárhajó fala nem bírta a terhelést.
SZTÁRVILÁG
Egy szívszorító képet is közzétettek Shahzada Dawoodról, Pakisztán egyik leggazdagabb emberéről és 19 éves fiáról, Sulemanról.
SZTÁRVILÁG
Alig néhány nappal azután, hogy a Titan tengeralattjáró felrobbant, a streamingóriás visszateszi a kínálatába a Titanic című filmet, ami sokak szerint érzéketlen lépés.
SZTÁRVILÁG
A Polar Prince fedélzetén az expedíciót szervező cég munkatársai és az áldozatok hozzátartozói utaztak. Őket már ki is hallgatták a nyomozók.
Népszerű
Ajánljuk