KÉK HÍREK
A gyilkossággal gyanúsított F. János felesége először állt a nyilvánosság elé. A fiatal nő a Blikknek mesélt szerelmükről, a letartóztatás pillanatáról és közös jövőjükről.
KÉK HÍREK
A gyanúsított védője szerint a gyilkosság már elévült, és nem indokolt az sem, hogy a rács mögött tartsák a férfit, aki korábban beismerte tettét.
KÉK HÍREK
A kisfiú szüleinek ügyvédje megkapta a gyanúsítás szövegét, ami F. János beismerő vallomásán alapszik. Lichy József szerint még végigolvasni is nehéz volt az iratot.
KÉK HÍREK
Három hónappal meghosszabbították a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatását.
KÉK HÍREK
A jogi képviselő szerint védence csak arról tudott, hogy hol van a holttest, de nem ő volt az elkövető.
KÉK HÍREK
A Till Tamás meggyilkolásával vádolt férfit, anyósa szerint ártatlanul tartóztatták le. A rendőrséget ő vezette a holttesthez, de később visszavonta beismerő vallomását.
KÉK HÍREK
Az is kiderült, hogy a férfi ekkor még mást állított, miközben pontosan kiismerte magát a helyszínen.
KÉK HÍREK
Ugyanarra hivatkoznak, amire korábban többen az ügyben. Ezzel helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság végzését.
KÉK HÍREK
A nő Bács-Kiskun vármegyében él, nehéz körülmények között, ugyanis csak az általános iskolát végezte el, most a közmunkaprogramban vesz részt.
KÉK HÍREK
A férfi előbb beismerte a gyilkosságot, most azonban már azt mondja, hogy ezt kényszer és fenyegetés hatására tette. Az ügyvédje szerint F. Jánosnak Tegretolt kellett szednie a gyermekotthonban.
KÉK HÍREK
A 2000-ben meggyilkolt gyerek szülei bíznak abban, hogy F. Jánost beszámíthatónak találják majd a szakértők és a börtönbe kerül.
KÉK HÍREK
A nevelőszülői hálózatban és a gyermekotthonban eltöltött évei alatt a férfi szexuális visszaélések áldozata lett, ami mély nyomot hagyhatott benne.
KÉK HÍREK
Közben egymásnak ellent mondó vallomásokat is tett F. János. Úgy érzi, a hatóságok nem mondtak neki igazat.
KÉK HÍREK
A gyanúsítás alapja, hogy F. János vallomást tett, de objektív bizonyíték egyelőre nincs az ügyben.
KÉK HÍREK
Továbbra is kitartanak amellett, hogy a gyilkosság annak ellenére sem évült el, hogy azt F. János fiatalkorúként követte el, és csak 24 év után derült rá fény.
Népszerű
Ajánljuk