KÉK HÍREK
Egy korábbi lomtalanításon kialakult vita miatt akart bosszút állni egy férfin a támadó, ezért utazott Budafokra – ám a végzetes ütéseket végül egy ártatlan emberre mérte.
KÉK HÍREK
A szegedi klinikán összecseréltek két beteget, ami miatt egy 77 éves férfi tüdőműtéten esett át, holott csak érfestésre jelentkezett. Az eset óriási lelki és testi terhet rótt a férfire, aki kártérítést követel a történtek miatt.
KÉK HÍREK
Benkő Panna két évig élt abban a tudatban, hogy szíve bármelyik pillanatban megállhat. A tinédzser élete azonban fordulatot vett, és ma már boldogan éli a fiatalok mindennapjait: iskolába jár, zenekarban gitározik, és arról álmodik, hogy fotós lesz.
KÉK HÍREK
Az emberölést egy ír állampolgárságú 37 éves férfi követte el, és a holttest elszállításában is egyedül vett részt. Minden ellenkező híresztelést cáfol a rendőrség.
KÉK HÍREK
A moszkvai robbantásban a férfi mindkét lábfeje leszakadt, a feleségét a szilánkok sebesítették meg.
KÉK HÍREK
Az amerikai nénit bosszantja a számítógépes rendszer hibája, ami nem képes feldolgozni az életkorát. Több kellemetlensége is volt már emiatt.
KÉK HÍREK
Egy magtárban beszélt helyi gazdáknak, ahol azt mondta, ő Magyarország első falusi miniszterelnöke. Török Gábor és Schiffer András szerint azonban ez nem egészen igaz.
KÉK HÍREK
Mint kiderült, valamit elnéztek az orvosok. Elmesélte azt is, milyen betegség kíséri gyerekkora óta.
KÉK HÍREK
Tel-Avivban tüntetések kezdődtek az eset után. A katonák veszélyforrásként azonosították a három férfit.
KÉK HÍREK
A szakértő szerint ugyanakkor minden fogyasztó visszakapja a pénzt, igaz, nem mindegy, mikor. Azt elismerte, hogy rendkívül bonyolult a számítási rendszer.
KÉK HÍREK
Kiderült, hogy csak félreértés történt. Korábban a település polgármestere is megosztotta a hírt és városi programot is lemondott.
KÉK HÍREK
Az engedélyekből kiderült, hogy rossz címre mentek bontani. De addigra már késő volt: a munkások a földdel tették egyenlővé az atlantai házat.
KÉK HÍREK
Szerinte a csatornának jelentős pénze származott az elhibázott interjúból, de ő egy pennyt sem látott ebből.
KÉK HÍREK
A rendezvényhelyszínek hasonló neve okozta a galibát. Az amerikai nő végül csak a lagzira ért oda, pedig ő lett volna a ceremónia nem hivatalos videósa is.
KÉK HÍREK
Majdnem minden adatbázisban 45 méter szerepel szélességként. Holott valójában 38. Nem kis különbség.
Népszerű
Ajánljuk