SZTÁRVILÁG
A korábbi válogatott úszó végleg maga mögött hagyta a sportot, és a mentális jólétre helyezi a fókuszt. Már online jógaórákat is tart, miközben elképesztő formában van.
SZTÁRVILÁG
Most Mexikóban él, ahol modellkedéssel és jógaoktatással foglalkozik, ott újra tudta kezdeni az életét.
SZTÁRVILÁG
Az elmúlt időszakban annyi mindent megtapasztalt, hogy úgy érzi, mintha a mögötte álló öt hónap legalább öt év lenne.
SZTÁRVILÁG
Mostanra megszűnt az utolsó eljárás is, amelyet Szilágyi Liliána ellen apja indított, miután az úszónő kitálalt a sajtónak. Szilágyi Zoltán korábban két feljelentést is tett.
SZTÁRVILÁG
Már nincsenek együtt. A jegyességet is felbontották. Az úszónőnek lelkileg kell rendbe hoznia magát, ezért is utazott el.
SZTÁRVILÁG
Szerinte Szilágyi Zoltán nem magától lett olyan, amilyen, neki sem volt könnyű gyerekkora.
SZTÁRVILÁG
„Én kértem az anyámat jóval előtte, hogy szólni fogok, mikor neki beszélnie kell. Neki az elmúlt hat éve arról szólt, hogy az apámmal jogi úton harcolt folyamatosan” – mondta az úszó.
SZTÁRVILÁG
Egy interjúban árulta el Dallos Boginak egy eddig nem ismert történetet arról, hogy mitől lett pánikbeteg.
SZTÁRVILÁG
Az úszónő történetei alapján az apja válogatott módszerekkel bántalmazta egészen kiskorától kezdve.
SZTÁRVILÁG
Az úszónő az Instagramon posztolt arról hogy érzi magát azóta, hogy megrázó interjúkat adott az apja irányából érkező bántalmazásokról.
SZTÁRVILÁG
Az úszónő szerint volt, hogy több ember előtt történt meg az eset. Már gyerekkorában ki akart tálalni, de akkor még „kiröhögték”.
SZTÁRVILÁG
Az úszónő Kadarkai Endrének adott megrázó, sok részletre kitérő interjút, amelyben apjáról és a hozzá fűződő kapcsolatáról mesélt.
SZTÁRVILÁG
Közlésük szerint három alkalommal is behívták az úszónőt vallomást tenni. Szilágyi jogi képviselőjének helyettese szerint a sportoló nem kapott három idézést.
SZTÁRVILÁG
Szilágyi Zoltánt további intézkedésig nem kívánatos személynek nyilvánította a rendezvényein a MÚSZ.
SZTÁRVILÁG
Szilágyi Liliána húga és apja a Keljfeljancsi vendégei voltak, „Az én édesapám még a légynek se tudna ártani” – mondta a műsorban Gerda.
Népszerű
Ajánljuk