KÉK HÍREK
A férfi állatai napok óta nyugtalanok voltak, ezért visszanézte a kamerája felvételét, ekkor látta meg, hogy mi történt.
KÉK HÍREK
Kidőlt oszlopok és füstölgő váltók láthatóak a felvételen. Az utasok pedig még bő tíz perccel a baleset után is tanácstalanul sétálgatnak a sínek között.
KÉK HÍREK
Hajszálon múlt a tragédia: egy másik vonat is jött, amikor kisiklott az InterCity a Keletinél.
KÉK HÍREK
Gary O'Donoghue a BBC-nek azt mondta: a támadás előtti percekben tisztán látták, ahogy egy férfi puskával kezében mászik a tetőn. Erről pedig szóltak a rendőröknek is.
KÉK HÍREK
A sorompónál várakozó férfi és apja csak ordítani tudott kétségbeesésében és magatehetetlenségében, mikor szemük előtt bekövetkezett a tragédia.
KÉK HÍREK
A balesetben meghalt elnök kabinetfőnöke a három gépből álló raj utolsó helikopterében utazott. Azt mondta, hogy egyszer csak nyoma veszett Ebrahim Raiszi gépének.
KÉK HÍREK
Egy verőcei szálloda tulajdonosa az RTL Híradónak azt mondta: a vendégei este tíz körül kertből látták a nagy hajót és a motorcsónakot érkezni, majd egy hatalmas csattanást hallottak.
KÉK HÍREK
A kislány szerencsére nem a földre, hanem a ház előtti bokrokra esett, így túlélte a zuhanást. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást az ügyben.
KÉK HÍREK
Négy ember halt meg a tragikus balesetben. Most megszólalt az egyik szemtanú, aki a helyszínen próbálta újraéleszteni az áldozatokat - sikertelenül.
KÉK HÍREK
Egy másik szemtanú szerint szörnyű volt látni a tragédiát, és a vétlen sofőr haláltusáját.
KÉK HÍREK
A lányt egy vonaton érte a jelzés, fegyelmezetten csináltak végig mindent. A japánoknak van már gyakorlatuk benne.
KÉK HÍREK
A szemtanú szerint először csak szitkozódást hallottak a VIP-részlegből, ahol a pilóták ismerősei voltak. Ezt követően viszont már csak a döbbent csend uralkodott.
KÉK HÍREK
A gyerek súlyos, másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A rendőrség eljárást indított az eset miatt.
KÉK HÍREK
Egy 26 éves férfi kötött bele egy 31 éves férfibe a villamosmegállóban, dulakodás közben pedig leestek a lépcsőn az aluljáróba.
KÉK HÍREK
A nő szerint nem igaz, hogy József részeg lett volna a baleset idején. Az ütközés előtt az apa még rákiabált a sofőrre, de már késő volt.
Népszerű
Ajánljuk