Húsvéti készülődés a Milkával
A Mini Magyarország makettpark idén tavasszal is gondoskodik róla, hogy legyen miért útra kelni: a történelmi Magyarország kicsinyített mása újabb részletekkel bővül.
Húsvéti készülődés a Milkával
A szakértő orvos is nagyon csodálkozott, bevallása szerint még sosem látott hasonlót.
Húsvéti készülődés a Milkával
A buszon hat utas tartózkodott, közülük hárman megsérültek és kórházba kerültek. Később kiderült, hogy a szarvas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a buszon elpusztult.
Húsvéti készülődés a Milkával
A majdnem kétszáz kilós állat olyan szerencsétlenül zuhant, hogy agyonnyomta az anyósülésen utazó 39 éves nőt.
Húsvéti készülődés a Milkával
Miután a nagyvad nekiütközött az autónak, a levegőbe repült, majd a kocsi tetejére esve agyonnyomta az anyósülésen utazó 39 éves nőt. A sofőr túlélte a balesetet, de súlyos sérüléseket szenvedett.
Húsvéti készülődés a Milkával
A Testről és lélekről című filmben is szerepelt állat nincs egyedül: egy korábban elkóborolt szarvassal együtt járkál az erdőben – tudtuk meg.
Húsvéti készülődés a Milkával
Eleinte úgy tűnt, a Farkasemberként ismert állatidomár két állatát ölték meg. Most a Testről és lélekről szarvasa sérülten került elő a környéken.
Húsvéti készülődés a Milkával
Beszélt az RTL Híradónak Enyedi Ildikó is, akinek Berlinben Arany Medvét nyert filmjében szerepelt az egyik megölt állat.
Húsvéti készülődés a Milkával
Két napja kaptak olyan oltást Horkai Zoltán lelőtt szarvasai, amik fogyasztás után komoly betegséget vagy akár halált is okozhatnak. Az idomár párja szerint a vakcina nemcsak az emberekre, hanem például a kutyákra is veszélyes lehet.
Húsvéti készülődés a Milkával
Horkai Zoltán évtizedek óta a nemzetközi filmvilág egyik legmenőbb idomárjának számít. Az elpusztult szarvasok egyike Góliát, az Oscarra jelölt Testről és lélekről című filmből ismert állat.
Húsvéti készülődés a Milkával
A gépkocsi fedélzeti kamerái rögzítették a nem mindennapi esetet egy főúton, ahol egyidőben több autó is áthaladt.
Húsvéti készülődés a Milkával
A közelben lévő másik horgász szerint egy csöndesebb öbölben akadt horogra a hatalmas állat. Ő kissé arrébb a vízben állt, és komoly bajba kerülhetett volna, ha őt találja el a szarvas.
Húsvéti készülődés a Milkával
A dél-alföldi várostól tíz kilométerre a Richter-skála szerinti 3,1-es erősségű földmozgást regisztráltak péntek reggel.
Húsvéti készülődés a Milkával
Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy további utórengések is várhatóak a közeljövőben.
Húsvéti készülődés a Milkával
A 4,2-es és a 3,5-ös magnitúdójú földmozgást több helyen is érezték. További utórengések is várhatók még.
Húsvéti készülődés a Milkával
Szarvastól öt kilométerre is megmozdult a föld. Ez valamivel gyengébb földrengés volt, mint a délelőtti kettő.
Húsvéti készülődés a Milkával
A neten terjedő felvételek alatt a kommentelők azt javasolták, hogy inkább jelentsék az ügyet a rendőrségen.
Népszerű
Ajánljuk