KÉK HÍREK
A rendőrök végül kiértek a helyszínre, ők segítették ki a férfit a kormány mögül. A 65 éves sofőr erősen ittas volt.
KÉK HÍREK
Az üzemanyagpárát megkötő EVAP-tartály a hibás. Egyelőre azonban még várni kell a javításra, mert nincs megfelelő pótalkatrésze a gyárnak.
KÉK HÍREK
A száguldozásnak egy frontális karambol vetett véget, melyben súlyosan megsérült az ámokfutó által elrabolt nő és a közös gyerekük. A férfi továbbra is szabadlábon van.
KÉK HÍREK
Jogosítvány nélkül menekült el. A rendőrök üldözőbe vették a szabályszegőt, aki végül Budapesten, a XIX. kerületben, a Nagykőrösi út és a Hofherr Albert utca kereszteződésében frontálisan ütközött egy Skodával.
KÉK HÍREK
Ezen kívül kiderült, hogy januárban leállt a Vörös-tengeren kialakult helyzet miatt, ennek következtében pedig 2024 első két hónapjában 2300 autóval kevesebbet gyártottak a korábbi évekhez képest. A kiesett mennyiséget mára már sikerült pótolni.
KÉK HÍREK
A parkoló autóba csapódott, amely felcsúszott a járdára, ahol két gyalogos csak a lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem lapította őket a falhoz a jármű.
KÉK HÍREK
Az UNICEF Magyarország nagyszabású konferencián hívta fel a figyelmet a gyerekeket sújtó problémákra a Magyar Suzuki támogatásával.
KÉK HÍREK
A kamionos nem nézte jó szemmel a kétsávos úton mellette szabályosan elhaladó autót és ráhúzta a kormányt, amit már a Suzuki sofőrje sem tudott szó nélkül hagyni.
KÉK HÍREK
A listavezetők közül ketten tudták növelni az eladásaikat tavalyhoz képest, míg a Suzuki erősen visszaesett.
KÉK HÍREK
A gyakori ismétlődés különösen a fizikai erőszak esetében, az iskolatípusok közül pedig a szakképző iskolákban és az általános iskolákban jellemző.
KÉK HÍREK
Kampányt indított a Magyar Suzuki számos szakértő és véleményvezér bevonásával, hogy megértsük, a biztonságos közlekedés közös felelősségünk.
KÉK HÍREK
Kiderült, hogy gond van a vákuumszivattyú visszacsapó szelepével. A cserét ingyen elvégzik.
KÉK HÍREK
Megkérdőjelezzük a közlekedési szabályokat, magunkat az átlagnál jobb sofőrnek tartjuk, másokat és a környezetet okoljuk a balesetek miatt, miközben stresszhelyzetben még a legnyugodtabb vezető is meggondolatlan lesz - derül ki a Magyar Suzuki reprezentatív kutatásából.
KÉK HÍREK
Felmerült a gyanú, hogy a japán autógyár dízeljárműveibe a nitrogén-oxidok kibocsátási szintjét meghamisító eszközt építhettek be.
KÉK HÍREK
Évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás: 30 éves a Magyar Suzuki. A jubileumon fény derült arra, hogy napjainkig hány autó készült összesen az esztergomi autógyárban és melyik a legnépszerűbb modell.
Népszerű
Ajánljuk