UTAZZ
Lovagi tornák, interaktív kiállítások, játékok és a berendezett szobák, termek mesélnek arról, hogy sokszáz éve mi történt a komor falak között. De a vidék miatt is érdemes felsétálni, mert igazán csodás a kilátás.
UTAZZ
A város fideszes polgármestere alig néhány szavazattal győzött, miközben rekordsok, 114 érvénytelen szavazat volt a hétvégi választásokon.
UTAZZ
Remete József ambíciói nem csökkentek a korábbi helyi botránya és az elmarasztaló bírósági ítélete okán sem.
UTAZZ
Magyart is arról kérdezték az összegyűltek, mi a tervük az önkormányzati választásra vonatkozóan. Azt is megkérdezték tőle, hogy összefognának-e helyi civilekkel.
UTAZZ
Pistit november végén helyezték öröm nyugalomra, a sírján halmokban álltak a virágok, a koszorúk és a különböző emléktárgyak. A családja sokkot kapott, amikor meglátták a kifosztott sírhelyet.
UTAZZ
Remete Józsefnél nem először szakadt el a cérna a nagy nyilvánosság előtt. Ezúttal a poggyászmérőnél akadt nézeteltérése a helyi reptér alkalmazottaival.
UTAZZ
Pécs mellett a fideszes vezetésű Sümeg is úgy döntött, hogy inkább a rászorulókat támogatja majd az így megspórolt összegből. Székesfehérvár, Tapolca, Miskolc, Törökbálint és Szombathely sem rendez idén tűzijátékot.
UTAZZ
A túra során csak egy kérdésre nem derült fény: ki volt Móri Mihály Sándor, „az Úr legkisebb szolgája Sümegen”?
UTAZZ
A papírt felhasználva szerzett két diplomát és vállalhatott el felsőfokú végzettséghez kötött munkaköröket.
UTAZZ
Fotókat is küldött arról, hogy az iskolában a tantermeket, folyosókat és vizesblokkokat már szépen felújították, a tornaterem melletti részre is hamarosan sor került.
UTAZZ
Látványos és hangulatos videó készült a magasból, ahogy nem sokszor láthattátok a várat és környékét.
UTAZZ
Akár A gyűrűk urába vagy a Trónok harcába is bekerülhetett volna a ködből misztikus fellegvárként kiemelkedő sümegi vár.
UTAZZ
Ha már rosszabbra fordul az idő, vagy unod a strandolást, a kalandparkot és a veszprémi állatkertet, nézz meg egy várat!
Népszerű
Ajánljuk