FELFEDEZŐ
A sztárséf maga is beszállt a különös akcióba, amiből végül egy romantikus lánykérés kerekedett. Sárközi Ákos szerint ez volt az egyik legemlékezetesebb esete.
FELFEDEZŐ
Egy világhírű spanyol cukrász egyedülálló technikával alkotta meg legújabb édességét. Egy régi könyv illatát vonta ki, és ezt használta fel egy pudinghoz, amelynek ára több mint 130 ezer forint.
FELFEDEZŐ
A sztárséfet meghatotta, hogy ennyien várták vissza a képernyőre, de végül elárulta, hogy miért nem vállalta el a Séfek séfe műsort.
FELFEDEZŐ
Diana és Katalin hercegnének is nagyon hasonlóval kérték meg a kezét. A gyűrű közepében kék zafír kő látható, amit valószínűleg 18 karátos fehérarany fut körbe.
FELFEDEZŐ
Az egyik női játékossal beszélt alpári módon a séf. A szakácsjelölt bűne az volt, hogy nem a megfelelő módon készítette el a tatárbeefsteaket.
FELFEDEZŐ
Az 52 éves orosz séf Belgrádban hunyt el, ahova új könyvének bemutatójára érkezett. A szerb hatóságok szerint tisztázatlan okokból halt meg.
FELFEDEZŐ
A kommentátorok is megjegyezték, hogy óriási meccs volt. A versenyzők szinte egy másodpercet sem pihentek, folyamatosan püfölték egymást.
FELFEDEZŐ
Milyen a világ legbefolyásosabb embereinek főzni? Mit várnak el egy menő privát séftől? Pintér Sándor arról is mesél, hogyan jutott el ide, milyen nehézségekkel találkozik, és egyáltalán milyen egy privát séf élete.
FELFEDEZŐ
A letisztult formavilág volt a cél a sztárséf új otthonának építésekor. Egy titkos ajtót is elrejtett a konyhában.
FELFEDEZŐ
Az RTL kérdésére kifejtette a véleményét a mai fiatal munkavállalókról. Mondanivalója nem kevés „bezzeg az én időmben” gondolatot tartalmazott.
FELFEDEZŐ
Szeged első sushi étterme pont olyan szeretettel és elhivatottsággal készíti a japán konyha varázslatos fogásait, ahogy csak a legjobb minőséget képviselő felsőkategóriás konyhák tudják. Csak a legszebb és legjobb alapanyagokat tálalják a tányérra, mert a Gourmet Gardenben nincsen kompromisszum, ha a vendégről van szó.
FELFEDEZŐ
Általában Krausz Gábor szerelmi életét vesézi ki a bulvársajtó, miközben elismert gasztroszakember és gondoskodó apuka, aki számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a kislányával is megszerettesse a számára kedves ételeket.
FELFEDEZŐ
A Michelin-csillagos éttermébe egy magas pozícióba hirdetett álláslehetőséget, de valaki nagyon csúnyán átverte. Az illető a megbeszéltek után egy hónap elteltével sem jelentkezett az egyeztetett időpontban.
FELFEDEZŐ
A hét elején szenvedett biciklis balesetet Connecticutban, de szerencsére nem lett komolyabb baja a sztárséfnek.
FELFEDEZŐ
Curtis Stone szerint az egyik termék kifejezetten káros lehet az egészségre, akár már rövid távon is. Mindemellett tippeket is adott a kiegyensúlyozottabb táplálkozásra.
Népszerű
Ajánljuk