HÍREK
A tiltakozókat itt is rendőrsorfal fogadta. A tömeget az eső sem tartotta vissza, békésen hallgatták a beszédeket. Éjszaka sem maradnak program nélkül.
HÍREK
Ne hagyjuk abba címmel hirdetett keddre újabb hídfoglalós tüntetést a független képviselő. A politikus azt kérte, hogy elszántan és nagyon határozottan álljanak ki a tüntetők a szabadságért.
HÍREK
A Momentum által szervezett tüntetés résztvevői a Sándor-palotához indultak, hogy a köztársasági elnöknek elmondják, ne írja alá a parlament által jóváhagyott Pride-törvényt. A tömeget rendőrsorfal állította meg.
HÍREK
Bedő Dávid a Kossuth téri tüntetésen arról beszélt, hogy a parlament által elfogadott Pride-törvényt még a köztársasági elnöknek is alá kell írnia, ezért felhívta a tömeget, hogy menjenek a Sándor-palotához.
HÍREK
A főpolgármester elmondta, hogy Budapest Pride lesz, és akár nagyobb és szabadabb, mint eddig. Szerinte a falak helyett most hidakra lenne szükség.
HÍREK
Hetek óta tartó tüntetések és a hétfői blokád ellenére is elfogadta a kormánypárti többség a Pride-törvényt, amelyben többek között az is szerepel, hogy a gyermekek védelme még a gyülekezéshez való szabad jognál is előrébb való.
HÍREK
A tiltakozókat a rendőrök megpróbálták kiszorítani, majd a földön ülőket egyenként vitték el a parlamenti garázs bejárata elől. A Momentum által szervezett megmozdulás 17 órától a Kossuth téren folytatódik.
HÍREK
Hatalmas rendőri készültség várja a demonstrálókat, akik az alaptörvény újabb, tizenötödik módosítása ellen tiltakoznak, mert szerintük az végérvényesen elvenné a gyülekezési alapjogokat.
HÍREK
A független képviselő azt szeretné, ha az eddigieknél is többen mennénk el a demonstrációra. Azt kérte legyen békés, de elszánt a tömeg.
HÍREK
Este 20.30 óra körül megindultak a rendőrök a Szabadság hídnál, hogy kiszorítsák a hídfoglalókat. Fotókon a tiltakozó fiatalok és a velük szemben felálló sorfal.
HÍREK
Az Erzsébet hídon tartott demonstráció után a tüntetők elfoglalták a Petőfi, a Szabadság és a Margit hidat is. A szervezők azt közölték, hogy este 21 óráig szeretnék fenntartani a lezárásokat.
HÍREK
A színművész a gyülekezési törvény korlátozása miatt rendezett tüntetésen szólalt fel. Azt mondta, a feladat a jövöben az, hogy aktívan dolgozzon mindenki azon, hogy felrázza a közömböseket.
HÍREK
A politikus szerint nem szabad abbahagyni a tiltakozást, és addig kell demonstrálni, amíg nem vonják vissza a Pride-törvényt. Már nemcsak tüntetnek, hanem követelnek - mondta.
HÍREK
A szervező Hadházy Ákos szerint mindaddig folytatják a demonstrációkat, amíg a követeléseik nem teljesülnek. Szerinte a kormányban már készítik az újabb törvénymódosítást, hogy tovább szűkítsék a gyülekezési jogot.
HÍREK
Drága felvonulás lesz, de ott leszünk - mondja Marci, aki férjével két gyermeket nevel. Tavaly már a nagyfiukat is magukkal vitték, és idén is így lesz. Szerinte pont a gyerekekért mennek ki, mert az ő jogaikat korlátozzák azzal, hogy nem lehetnek mindketten hivatalosan a szüleik.
HÍREK
Az új szabályozás miatt azt is kérik, hogy a hatóságok ne használják az arcfelismeréses technológiákat azoknál, akik békés tünetésen vesznek részt.
HÍREK
Füstgyertyával tiltakozott az ülésteremben a Pride betiltását célzó javaslat elfogadásakor. A Momentumosokat is megbüntette a házelnök.
Népszerű
Ajánljuk