FELFEDEZŐ
A brazil nőt az egyik utastársa videóra is vette, a felvétel pedig azóta hatalmas vitát váltott ki az interneten.
FELFEDEZŐ
A bíróság kimondta: a gimnázium jogsértést követett el, amikor nyomást gyakorolt Pankotai Lilire politikai véleménye miatt. Az iskola nemcsak fizet, hanem nyilvánosan is be kell ismernie a hibát.
FELFEDEZŐ
Az osztrákok szerint a magyar állam jogsértően zárta ki őket a tőkeemelésből, pedig teljesítették az ehhez szükséges előfeltételeket.
FELFEDEZŐ
A sztárséf szerint elfogadhatatlan hazugságok terjednek róla, ezért nem hallgathat tovább. Kijelentette, hogy nem akar nyilvános vitát, de a megfelelő lépéseket megteszi.
FELFEDEZŐ
A Kúria kimondta: jogsértő volt, hogy a Klubrádió idézte Hans Reischnak a miniszterelnökről tett kijelentéseit. A rádió perre megy, akár Strasbourgig is, miután helyreigazításra és a teljes perköltség megfizetésére kötelezték.
FELFEDEZŐ
Corinna Schumacher szerint túl enyhe büntetést kapott egykori testőrük, aki két társával együtt 5,8 milliárd forintot próbált kicsalni tőlük ellopott bizalmas iratokért. A család fellebbezett, és szigorúbb ítéletet követel.
FELFEDEZŐ
Eged István szerint ő az őt leleplező független képviselőt akarta beperelni az általa készített videó miatt, de mivel a Parlament nem adta ki a mentelmi jogát, így kiválasztott négy embert a sok ezerből.
FELFEDEZŐ
A Real Madrid legendás kapusa ismét a bulvárlapok címlapjára került, miután egykori pornósztárral hozták hírbe. A nő nemcsak a kapcsolatukat erősítette meg, hanem kemény szavakkal illette a világbajnok futballistát.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnöke azzal kapcsolatban szólalt meg, hogy új koordinátorának múltjáról írt a kormányközeli sajtó. Magyar ugyanakkor elővette a Vogel Evelin ügyében tett feljelentéseit is.
FELFEDEZŐ
Tompos Márton és párttársai szerint az énekesnő és férje üzlete szabálytalanul kapott milliókat a Magyar Falu Programból. Szerintük viszont rágalmazás történt.
FELFEDEZŐ
Lomnici szerint a döntés során engedély nélkül hoztak nyilvánosságra személyes adatokat, ami szerinte nemcsak jogsértő, hanem a legtöbb esetben büntetendő is.
FELFEDEZŐ
„A lelkiismeretem tiszta” – mondta az előkészítő ülésen Horváth. A többi vádlott is az ártatlanságát hangoztatta.
FELFEDEZŐ
Panaszában a nem megfelelő börtönkörülményekre hivatkozott, és arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogában sérelem érte.
FELFEDEZŐ
A civilek szerint le kell állni a kikötő létesítésével, mivel az ítélet egyértelműen kimondta, hogy a strandot nem lehet egyszerre fürdőzésre és hajókikötésre használni. A beruházók továbbra is tavaszi átadást terveznek.
FELFEDEZŐ
Laczó Adrienn egy Facebook-posztban jelentette be, hogy feladja hivatását, és egy Trónok harca-idézettel adott nyomatékot sorainak.
FELFEDEZŐ
A nő megtalálta a gyermek cipőiben elhelyezett hangrögzítőket. A férfi a gyermek ruházatába rejtett technikai eszközökkel rögzítette a nő lakásában történteket.
FELFEDEZŐ
Első fokon pert nyertek a tankerülettel szemben azok a tanárok, akik két éve rúgtak ki a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban.
Népszerű
Ajánljuk