FELFEDEZŐ
Videó készült arról, ahogy az énekesnő csuklóján kattan a bilincs, majd egy rendőrruhás férfi beülteti egy szirénás járműbe.
FELFEDEZŐ
A második helyezett Paulina pedig elmondta, mit szól ahhoz, hogy jövőre felléphet a Sziget Fesztiválon.
FELFEDEZŐ
A műsor után nemcsak a három döntős, de a zsinórban harmadszor győztes mentor, ByeAlex is nyilatkozott lapunknak. Még azt a megható üzenetet is megosztotta velünk, amit ALEE a finálé előtti este írt neki.
FELFEDEZŐ
A 10. jubileumi X-Faktort végül a rapper Alee nyerte meg, de ennél is fontosabb, hogy a műsorban egyre több dalszerző tűnik fel.
FELFEDEZŐ
A döntő végül a dalszerzők párbaját hozta, miután Kamilla harmadik helyezett lett, és kiderült a különdíjak sorsa is.
FELFEDEZŐ
A 19 éves srác ugyanakkor azt mondja, teljesen megérti a mentorokat, és bár szívesen ott lett volna a fináléban, nem csalódott a kiesése miatt, mert úgy érzi, amiért jött, azt már megkapta.
FELFEDEZŐ
Az X-Faktor versenyzőjének első saját dala óriási siker lett. Az első élő show-ban is saját szerzeménnyel lépett fel, de ez már nem nyerte el az összes mentor tetszését.
FELFEDEZŐ
Megvolt a 10. évad első élő showja, Csobot Adél a három zenekara közül kettőt azonnal el is vesztett.
Népszerű
Ajánljuk