SZTÁRVILÁG
A Nagy Duett színpadán könnyekben tört ki, miután elsöprő produkciót adtak elő Brasch Bencével. Ramóna elárulta: régi traumák törtek felszínre benne.
SZTÁRVILÁG
Mihályfi Luca és Hegyes Berci többször is bakizott tánc közben. Az énekesnő azt mondja, blackout-ja volt a színpadon.
SZTÁRVILÁG
A legtöbb helyen pótlóbuszok szállítják az utasokat, de akad település, ahol járnak a vonatok, csak éppen késéssel. Viszont vannak helyek, ahol várhatóan ma már nem is közlekednek a szerelvények.
SZTÁRVILÁG
Az autójában omlott össze a Szentkirályi alapítója egy nehéz időszak után. Szerencsére gyorsan kiértek hozzá a mentők.
SZTÁRVILÁG
Az utóbbi időben különösen megrázta, hogy egyik partnere, egy 51 éves nő, azért döntött a távozás mellett, mert több együttlétre vágyott, mint amit a szexuális menetrendje engedett.
SZTÁRVILÁG
Úgy tűnik tönkrement a kapcsolatuk Dudás Mikivel. A modell az Instagram-oldalán fakadt ki.
SZTÁRVILÁG
Több orvostanhallgató arról számolt be az RTL Híradónak, hogy már néhány héttel korábban a próbavizsgán is gond volt a rendszerrel.
SZTÁRVILÁG
Az ENSZ pénteken közölte, hogy a bűnbandák közötti háborúk miatt csaknem háromezer várandós nő nem tudja igénybe venni a számára nélkülözhetetlen egészségügyi szolgáltatást.
SZTÁRVILÁG
Délután négy óra után nem sokkal kezdte kidobálni a felhasználókat a rendszer, semmilyen úton-módon nem is lehet visszakerülni.
SZTÁRVILÁG
Nemcsak az előregisztráció lehetetlenült el, az egész ügyfélkapu padlóra került. Az általunk megkérdezett szakértő abban bízik, hogy a sorrendiség majd csak a pályázat beadásánál számít, az előregisztrációnál nem.
SZTÁRVILÁG
Kunetz Zsombor közölte egy posztban, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ a hétvégén 20 úgynevezett kijelölő határozatot tett közzé a honlapján a leállásokról. Mutatjuk a listát.
SZTÁRVILÁG
A versenyzőt a műsor egyik adásában két feleségjelöltje is elhagyta, miután obszcén szavakkal fejezte ki, mire vágyik egy párkapcsolatban. Azóta megbánta ezt a kijelentését.
SZTÁRVILÁG
Később azt mondta: nem tudta magát emlékeztetni, hogy ez egy játék. A jelenetet azért nem mindenki érezte őszintének.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő komolyan foglalkozott a karrierváltással. Igazságtalannak érzi, hogy az MTVA 10 év után megvált tőle RTL-es szereplése miatt.
SZTÁRVILÁG
Hunyadi Donatellának nem sikerült megfejteni az utolsó feladványt a Szerencsekerékben, így milliókat bukott el. A fiatal lány nagyon rosszul viselte a kudarcot.
SZTÁRVILÁG
T. Róbert a gyanú szerint brutálisan végzett a 27 éves barátnőjével július közepén. Az ügyvédje azt mondta: a férfi sajnálja, amit tett, ahogy a lány családját is.
Népszerű
Ajánljuk