HÍREK
Egy alkalmazott a kórházban így számolt be a mentésről a helyi kormányzónak: „Hat embert láttunk a víz alatt vergődni, közülük sikerült többet is kihúznunk.”
HÍREK
A miniszterelnököt azzal szembesítette Hadházy Ákos, amit annak idején az oroszokról mondott. Kövér László kiakadt, de Orbán Viktort nem zavarta az akció.
HÍREK
Egy kormányzati videóban arról beszélnek, milyen jó Magyarországon fiatalnak lenni, miközben a bemutatott képsorok orosz stockfelvételek lehetnek.
HÍREK
Bassár el-Aszad szíriai elnök elhagyta a fővárost, Damaszkuszt. A fővárosban ünneplő tömeg árasztotta el az utcákat. Aszad ellenzéke úgy tűnik, minden fontosabb pontot elfoglalt a fővárosban.
HÍREK
Moszkva szerint mindkét csapás a Kurszk régió légvédelmi állásait célozta meg. A rakéták egy részét lelőtték, de még így is sikerült károkat okozniuk.
HÍREK
Putyin végső célja a német hírszerzés vezetője szerint nem más, mint az USA kiszorítása Európából, és a NATO határainak visszaállítása az 1990-es szintre, amikor még a kelet-európai országok, így például Magyarország sem voltak a szövetség tagjai.
HÍREK
Az Európa Bizottság elnöke Orbán fejére olvasta, hogy „Nincs olyan európai nyelv, amelyben a béke a megadással lenne egyenlő, a szuverenitás pedig a megszállással.”
HÍREK
Október elsején délután több Telegram-csatornán is közzétettek egy videót, amelyen 16 ukrán hadifogoly valószínűsíthető kivégzését filmezték le az Orosz Föderáció fegyveres erőinek képviselői. Az oroszok ezzel háborús bűncselekményt követtek el.
HÍREK
Kósa elmondta, hogy le kell vonni a megfelelő következtetéseket Orbán Balázs kijelentései kapcsán. Az ügy hétfőn a parlament nyitó ülésén is téma volt.
HÍREK
Komoly dróntámadás érte a Kreml egyik katonai repterét, Marinovkát. Ukrajna egyre bátrabb, nagy hatótávolságú dróntámadásokat hajt végre a kritikus orosz infrastruktúra ellen, eddig több mint 200 célpontot megsemmisítve.
HÍREK
A Nemzetközi Bokszszövetség a Gazprom támogatását élvezi, sportot űz abból, hogy szembemegy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, programjával pedig a Kreml külpolitikai céljait segíti a sportdiplomácia eszközeivel.
HÍREK
Az olimpiáról kizárt orosz szövetség Putyinhoz közel álló elnökét korábban garázdaság és súlyos testi sértés miatt is elítélték.
HÍREK
Az olimpiától eltiltott oroszok az IBA-n keresztül folytatják a zavarkeltést. A NOB álláspontja világos: Khelif indulása jogszerű volt.
HÍREK
Az ukrán elnök már júliusban is felvetette, hogy novemberig el kell készíteni a második nemzetközi békekonferencia tervét, amelynek központi témája az ukrajnai háború befejezése lesz.
HÍREK
A letartóztatások folytatódhatnak, miután nemrég váratlanul őrizetbe vették az orosz védelmi miniszter helyettesét. Putyin ezt követően menesztette a tárca vezetőjét.
HÍREK
Buda Péter azt mondta, hogy nem pusztán a külügy rendszerében megforduló adatokról van szó, hanem a magyar hálózaton keresztül a NATO-információs hálózat ellen indított támadásokról.
Népszerű
Ajánljuk