HÍREK
Információk szerint már a vajúdás idején is voltak komplikációk. A kismama agyvérzést kapott a szülés után.
HÍREK
Boldogan ment szülni, de a szülés után agyvérzést kapott, majd meghalt. A család válaszokat keres, a rendőrség vizsgálódik, ismerősei adományt gyűjtenek a kisbabának.
HÍREK
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására.
HÍREK
Több diák is felháborodott az intézkedésen, sőt egy ápolónak tanuló diák nyílt levélben tiltakozott a közösségi médiában, ami után az iskola a tantestület elé állította, mert állításuk szerint a fiatalember lejáratta az intézményt.
HÍREK
Az 50 kilométerre lévő Debrecenbe kell vinni a komolyabb orvosi segítséget igénylő gyerekeket.
HÍREK
Két egészséges tigrisfiú született a Nyíregyházi Állatparkban. Egy faj túlélésének lehetünk tanúi az igazgató szerint.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke üzenetet küldött Debrecen polgármesterének. Ebben leírta, hogy még a magánhelyszínek is elutasították a megkereséseiket, nyilvánvalóan politikai okból és félelemből.
HÍREK
A mentőhelikopter egy közeli buszmegállóban szállt le. Hiába vitték gyorsan kórházba a nénit, már nem élte túl az éjszakát.
HÍREK
Az Árok utca és a Széna tér kereszteződésében történt ütközésben a motorral közlekedő 16 éves nyíregyházi fiatalember a helyszínen életét vesztette.
HÍREK
A férfi azt mondta, hogy örökre a börtönrácsok mögött lesz, de meg is érdemli. Bevallása szerint nem emlékszik minden részletre, mert részeg volt.
HÍREK
B. Dávid testközelből figyelhette a gyereket, miközben egyre csak fokozódott a vágya. A gyilkos múlt szombaton végzett áldozatával.
HÍREK
Szerintük csak a 32 éves férfi próbált meg többször is közeledni a kislányhoz, de ő minden alkalommal elutasította.
HÍREK
A 32 éves férfi állítása szerint szerelmi kapcsolatban állt a kislánnyal. Sétálni indultak Nyíregyházán, majd egy erdős területen összevesztek, és a vita során megfojtotta a gyereket.
HÍREK
A MÁV válaszában közölte, hogy a mozdony műszaki hibája miatt állt a vonat Újfehértónál, de a vezető sikeresen elhárította a problémát, így biztonságosan folytathatták útjukat Debrecenig, ahol viszont mozdonycserére volt szükség.
HÍREK
A Jobbik elnöke, Adorján Béla teljesen ledöbbent, amikor meglátta, hogy milyen állapotok uralkodnak a kollégiumban, ahova a fia költözik be. Valószínűleg nem erre számított, amikor ide hozta a gyerekét.
Népszerű
Ajánljuk