KÖZÖSSÉG
12 év után ismét kutyás felvonulást szervezett Budapesten a Noé Állatotthon Alapítvány az állatok világnapja alkalmából, a felelős állattartás jegyében.
KÖZÖSSÉG
Több korábbi ügy miatt is bajban van a népszerű előadó, de még kérdés, hogy a NOÉ Állatotthon adományának ellopása miatt hogyan fog törleszteni.
KÖZÖSSÉG
Ercsiben találták az utcán a 60 grammos újszülött kiscicát, akit azonnal gondozásba is vett az otthon egyik munkatársa.
KÖZÖSSÉG
Gazdája decemberi halála után a cica magára maradt az üres lakásban. A közönyös szomszédok egészen áprilisig nem tettek semmit.
KÖZÖSSÉG
Az összes mentett madarat el kellett altatni a Noé Állatotthonban, miután megjelent a madárinfluenza
Az otthon szóvivője azt mondta, hogy „nagyon nehéz szavakban kifejezni”, amit most átélnek.
KÖZÖSSÉG
Különleges akciót hirdetett a magyar zenekar: év végéig minden új YouTube-feliratkozójuk után egy tál eledelt adományoznak a Noé Állatotthonnak.
KÖZÖSSÉG
A dedikált naptárakra ma éjfélig lehet licitálni a Facebookon, a felajánlott összeggel pedig az alapítvány állatmentő tevékenységét támogathatod.
KÖZÖSSÉG
A kutyák sokszor hasonlítanak gazdáikra, egy sörfőzde pedig megpróbálta megtippelni, hogy a leendő gazdik vajon milyen típusú sört kedvelhetnek.
KÖZÖSSÉG
Hiába volt a számtalan felhívás, sok megrémült kutya szaladt el otthonról a szilveszteri tűzijáték és petárdázás miatt. Segítünk mi is, hogy hazataláljanak.
KÖZÖSSÉG
A 18 évesen elhunyt lány azt kérte, koszorúk és virágok helyett inkább adományozzanak egy állatmenhelynek.
KÖZÖSSÉG
Olyan lehetőségeket gyűjtöttünk össze, amelyekkel nagyobb beruházás nélkül tudtok segíteni a rászorulókon.
Népszerű
Ajánljuk