KÉK HÍREK
A most 88 éves férfi hét gyereket nemzett saját lányának, akit egy pincében tartott fogva.
KÉK HÍREK
Eddig három áldozatot azonosítottak biztosan, de megrontott gyerekek száma növekedhet a nyomozás előrehaladtával.
KÉK HÍREK
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
KÉK HÍREK
Miután az esküdtek Lawrence Jonest bűnösnek találták, lányai zokogásban törtek ki. Ítélet december elsején várható.
KÉK HÍREK
A fogvatartott valószínűleg jó előre kitervelte a támadást. Az őrt kórházba kellett szállítani.
KÉK HÍREK
A lány átmenetileg a házaspár soproni lakásában élt, de az eset után azonnal elköltözött. A történtekről csak két évvel később beszélt a nagymamájának.
KÉK HÍREK
A francia férj több mint 80 férfinak ajánlotta fel az öntudatlanná tett nőt, aki nem tudott a szexuális együttlétekről, és alkalmi „partnerei” többféle nemi betegséggel is megfertőzték.
KÉK HÍREK
Elcsalta őket egy elhagyatott ösvényre, majd erőszakoskodni kezdett velük. Az egyik áldozat nem élte túl az ötven méteres zuhanást.
KÉK HÍREK
1987-ben Billy Milligan lett az első olyan vádlott, aki többszörös személyiségzavarát sikeresen használta védekezésként a bíróság előtt. Nem könnyű eldönteni, hogy elkövető-e vagy áldozat, esetleg mindkettő.
KÉK HÍREK
Már négy nő vádolja nemi erőszakkal és bántalmazással az amerikai-brit influenszert, aki továbbra is tagadja a vele szemben felhozott szexuális bűncselekmények elkövetését.
KÉK HÍREK
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
KÉK HÍREK
Az anyát is elítélték, ő felfüggesztett büntetést kapott. Az nem derült ki, hogy ki erőszakolta meg a gyereket.
KÉK HÍREK
Egy vélhetően erősen bódult állapotban lévő nővel szexelt egy férfi Gyöngyös Fő terén, egy szórakozóhely előtt. A rendőrség szexuális bűncselekmény miatt nyomozást indított.
KÉK HÍREK
A brit férfi még 2004-ben egy hétvégi eltávozáson adta fel a nyertes szelvényt. Az áldozat családja arra kéri őt, hogy a nyereményét jótékony célokra ajánlja fel.
KÉK HÍREK
Az őt tíz év börtönre ítélő bíró szerint a férfi egy igazi ragadozó, aki korábban egy „rendkívül kiszolgáltatott” iskolás lányt is zaklatott.
Népszerű
Ajánljuk