FELFEDEZŐ
A belga kibervédelmi központ komolynak tűnő közleményt adott ki, amit több magyar lap is átvett. Pedig az egész csak egy áprilisi tréfa volt – benézte a Magyar Távirati Iroda is.
FELFEDEZŐ
Tizenkét megyére a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki csütörtökre. A hatóságok tűzgyújtási tilalmat is elrendeltek az ország teljes területén.
FELFEDEZŐ
Újabb részlet derült ki az adásról, amiben Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget.
FELFEDEZŐ
Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget. Egy korábbi hírnél pedig a számokkal gyűlt meg a baja.
FELFEDEZŐ
A közpénzből működő állami hírügynökségben nem közölték a hírt, hogy Hegedűs Zsuzsa levelet írt a miniszterelnöknek, amiben bejelentette lemondását és „náci beszédnek” nevezte a kormányfő tusványosi beszédét.
FELFEDEZŐ
Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan az egyik, kiszivárgott levél szerint a várt cikk pontos címét és bevezetőjét is megadta a közmédia vezetőjének.
FELFEDEZŐ
Jogsértőnek tartják a közleményt, de azt nem mondják meg, pontosan melyik részével van a baj.
FELFEDEZŐ
Az összefogást a német DPA irányítja, és társult hozzá a többi közt a francia, a román, az olasz, az osztrák, valamint a boszniai, horvát, észak-macedón, szlovén, szerb és szlovák távirati iroda.
FELFEDEZŐ
A MTI fotósának szemével láthatjuk az intézményben dolgozók mindennapjait a legnehezebb időkben.
Népszerű
Ajánljuk