HÍREK
A hazai töltőállomások zöme már megkapta az utasítást az anyavállalattól, 21 forinttal emelik az árakat.
HÍREK
Ezzel Parragh a Mol összes igazgatósági tagját lekörözte, pedig olyan nagyágyúkkal ül együtt a testületben, mint Csányi Sándor OTP-elnök, Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök, valamint Martonyi János volt külügyminiszter.
HÍREK
A Mol-vezér a kormánynak is oda-odaszólt egy interjúban. Szerinte „Magyarországon korábban kiszámítható gazdaságpolitika volt”.
HÍREK
Szabó Lajos szerint: „Egyszerűen nem igaz az a narratíva, hogy itt gazdag szülők buta gyerekeit rugdossuk át, ezt a diákjaink nevében is vissza kell utasítanunk”.
HÍREK
A jövő év elejétől minden visszaváltási jelöléssel ellátott üveg, fém és műanyag palackos italtermék csomagolását vissza lehet majd vinni mintegy 2000 visszaváltási pontra, REpontra. A hálózat új csatlakozókkal folyamatosan bővül majd - tájékoztatott a Mol.
HÍREK
A szállítmányozásban elsősorban használ gázolaj ára 15 forinttal emelkedik. Az elmúlt hetekhez képest igazán nagy a differencia.
HÍREK
A Mol elnöke azt is fontosnak tartja, hogy a rezsicsökkentés kedvezményezettjei valóban a ténylegesen rászorulók legyenek.
HÍREK
A hulladékgazdálkodás államosításával a kupakgyűjtés szabályozását is a MOL vette át. De egyelőre minden leállt, pedig a beteg gyerekeknek most is nagy szükségük lenne a segítségre.
HÍREK
Sokan nem tudják, hogy új hulladékgazdálkodási rendszer indul július elsejétől Magyarországon, a Mol pedig igencsak jól járhat, miután 35 évre megkapta a hazai hulladékkezelés nagy részét.
HÍREK
A döntés azután született meg, hogy a csapat csak az utolsó fordulóban tudta bebiztosítani a bennmaradását az első osztályban. 13 éves együttműködés ért ezzel véget.
HÍREK
A területet őrző biztonsági erők - pakisztáni katonák és szerződéses biztonsági őrök - 6 tagja életét vesztette, Mol alkalmazott azonban nem volt jelen a támadás helyszínén.
HÍREK
Két kutat támadtak a fegyveresek az afgán határ közelében. Az egyiknél sikerült visszaverni az akciót.
HÍREK
Máshonnan viszont nem érkezik nem orosz olaj a pozsonyi finomítóba, ahonnan a cseh, az osztrák és a lengyel piacot is ellátják dízellel és benzinnel.
HÍREK
Arra kérik az embereket, hogy ne üljenek fel ezeknek a hirdetéseknek, és személyes adataikat semmiképpen se adják meg, ne indítsák el a tranzakciót.
Népszerű
Ajánljuk