SZTÁRVILÁG
Anna egy hatalmas bulival lepte meg szerelmét, amelyen 25-en vettek részt, köztük természetesen Hanni is. A kislány középen mosolygott a közös fotón, látszott rajta, mennyire élvezte az ünneplést.
SZTÁRVILÁG
A séf fél évig szervezte a lánykérést, amire az első közös nyaralásuk alatt kerített sort. Az is kiderült, hogy mikorra tervezik az esküvőt.
SZTÁRVILÁG
Kiderült, hol és hogyan kérte meg a séf a táncos kezét. De Krausz Gábor még azt is elárulta, mikor fogalmazódott meg benne, hogy feleségül szeretné venni Mikes Annát.
SZTÁRVILÁG
A páros egy közös fotóval tudatta az örömhírt, a képre pedig a séf volt párja is reagált.
SZTÁRVILÁG
Diana és Katalin hercegnének is nagyon hasonlóval kérték meg a kezét. A gyűrű közepében kék zafír kő látható, amit valószínűleg 18 karátos fehérarany fut körbe.
SZTÁRVILÁG
A nagy eseményről az Instagram-oldalukon számoltak be követőiknek. Krausz Gábor séf és Mikes Anna táncos a Dancig with the Stars 2023-as évadában ismerkedtek meg és szerettek egymásba, a műsor vége után vállalták csak fel nyilvánosan a kapcsolatukat.
SZTÁRVILÁG
A Story magazin szerint az eredményhirdetés után Krauszék sietve távoztak, és bár a stáb, valamint az utolsó három páros – Juniorék, Krauszék és Anették – egy közös bulival ünnepelte a maratoni forgatás végét, de a második helyezettek ezen már nem vettek részt.
SZTÁRVILÁG
A döntő előtt akarta feladni a versenyt. A sértődött séfet ezúttal is párja, Mikes Anna nyugtatta le.
SZTÁRVILÁG
A sztárséf is gáznak tartja, amit csinált az Ázsia Expresszben. Krausz a mentségére azt hozta fel: „senkiben nem tett kárt”.
SZTÁRVILÁG
Talizmánokat kellett választaniuk maguknak. A táncos az egészséget segítő talizmán mellett döntött, a séf inkább a jó szexre szavazott.
SZTÁRVILÁG
Hívták az idei Dancing with the Starsba is, de hosszú Instagram-posztban elmagyarázta, hogy miért döntött mégis most a távolmaradás mellett.
SZTÁRVILÁG
A TV2 kibeszélőjében sem sikerült rendezni az ellentéteket, továbbra is feszültségek uralkodnak a párosok között.
SZTÁRVILÁG
Krausznak már van egy gyermeke, 2019-ben lett édesapa. Volt felesége, Tóth Gabi az év decemberében adott életet közös kislányuknak, Hannarózának.
SZTÁRVILÁG
A táncosnő szinte minden ruhát ledobott magáról. Csak egy falatnyi bikini takarta a testét.
SZTÁRVILÁG
Általában Krausz Gábor szerelmi életét vesézi ki a bulvársajtó, miközben elismert gasztroszakember és gondoskodó apuka, aki számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a kislányával is megszerettesse a számára kedves ételeket.
SZTÁRVILÁG
Miközben a bulvárlapok összehordtak mindenféle légből kapott butaságot, addig ők egyetértésben, szeretetben, vidáman nyaraltak Annával, édes kettesben. Ha bármi változik, jelezni fogják.
Népszerű
Ajánljuk