KÉK HÍREK
A Városi és Elővárosi Közlekedés Egyesület (VEKE) egy szombati bejegyzésében ironikusan kritizálta a MÁV egyik vonatát, ahol a kijelzők már hetek óta hibásan működnek. Az egyesület szerint a problémát többször is jelezték, de az illetékesek nem foglalkoztak vele.
KÉK HÍREK
A bombariadó miatt sokan az iskolában hagyták a holmijuk egy részét, köztük a jegyeket és bérleteket. Ezért holnap délig ezek nélkül utazhatnak a diákok.
KÉK HÍREK
Több vonalon is akadtak gondok. Az Arrabona IC szarvast gázolt, egy Debrecenből indult vonat rögtön el is romlott, a szegedi fővonalon viszont legalább már megjavították a biztosítóberendezést.
KÉK HÍREK
Az építési és közlekedési miniszter szerint ezzel a lépéssel: „a GySEV-et magyar válalattá alakítjuk, a MÁV-ot GySEV-esítjük”.
KÉK HÍREK
A MÁV bejelentette, hogy Rákosrendezőt kármentesítés, bontás és hulladékelszállítás nélkül értékesíti, mert nincs pénz a rendbetételére. A területre tervezett „Mini-Dubaj”-projekt így a szemétkupacok árnyékában indulhatna el.
KÉK HÍREK
Mutatjuk, hol milyen fennakadásokra kell készülni, ha vonatozni szeretnénk, esetleg buszra, villamosra szállnánk.
KÉK HÍREK
800 méterre az állomástól állt meg a vonat. A távot egy nagy árok és magasfeszültségű kábelek tarkították.
KÉK HÍREK
Rekorder késést hozott össze tavaly egy vonat az ország legproblémásabb vasútvonalán. Itt a MÁV 2024-es negatív toplistája.
KÉK HÍREK
A miniszter tízpontos vasúti ígéreteit Vitézy Dávid éles kritikával illette: naiv, kivitelezhetetlen tervek, leállított fejlesztések, miközben a MÁV legnagyobb projektje egy üvegpalota.
KÉK HÍREK
A fővárosi képviselő ironikusan ír a miniszter ígéretéről, a vasúti wc-k felújításáról. Nem tartja valódi reformnak a késésért járó kompenzációt sem.
KÉK HÍREK
Jön a késési biztosítás, a klímagarancia és a MÁV-busz. Itt vannak a közlekedési miniszter bejelentései.
KÉK HÍREK
December 27-én, Lázár és János napján felfestették a batidai vadászkastélyhoz vezető út aszfaltjára, hogy merre található „Lázár János kastélya” és „Nernia”. A kastély hivatalosan egy céghez tartozik, amelyben Lázár résztulajdonos.
KÉK HÍREK
Egy aktivistájuk Lázárral szemben kritikus feliratot festett, majd rászállt a miniszterhez közeli helyi sajtó. Mivel személyes adatait is megosztották, a párt a hatóságokhoz is fordult.
KÉK HÍREK
A társaság korábbi közleményében azt írta, hogy meredeken emelkedett a kollégáik ellen elkövetett bántalmazások száma. A miniszter szerint szégyenteljes ez a viselkedés.
KÉK HÍREK
A szaporodó esetek miatt egyes járatokon több a rendész, kamerákat szerelnek fel és testkamerákat is bevetnek, a büntetések pedig bizonyos esetekben kifejezetten súlyosak lehetnek.
Népszerű
Ajánljuk