HÍREK
A csúcstalálkozón Franciaország, Németország, Dánia, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Spanyolország, Törökország, Finnország, Svédország, Csehország és Románia vezetői, valamint a NATO főtitkára, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke vesz részt.
HÍREK
Szerinte tisztelni kell Trumpot azért is, amit eddig Ukrajnáért tett, és ezt megmondta az ukrán elnöknek is.
HÍREK
Mark Rutte szerint jelenleg nincs közvetlen katonai fenyegetés a szövetséges országokra nézve, de aggódik a holnap miatt, mert a NATO nincs arra felkészülve, ami négy-öt év múlva vár rá.
HÍREK
Megérte, Miniszterelnök Úr? – tette fel a kérdést a Tisza Párt alelnöke. Magyar az új NATO-főtitkár megválasztását is szóba hozta a bejegyzésében.
HÍREK
A holland miniszterelnök korábban magyar kollégája legfőbb bírálója volt. Márciusban Szijjártó Péter még kizárta, hogy hazánk támogassa a jelölését, néhány hete azonban megváltozott Orbán Viktor véleménye.
HÍREK
Ruttét nem kímélte korábban a kormánymédia: a TV2 azt állította, hogy legalizálni akarta a pedofíliát, az Origo pedig azt írta, hogy Soros György utasításait hajtja végre a holland politikus.
HÍREK
A leköszönő holland miniszterelnökre esett a szövetség tagjainak választása. Rutte kritikus időszakban veszi át a vezetést októberben, alig egy hónappal az amerikai elnökválasztás előtt.
HÍREK
Szerinte Mark Rutte támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében. Ez azonban a szervezet alapokmánya szerint amúgy is önkéntes.
HÍREK
Állítólag Orbán és Rutte megegyeztek a holland miniszterelnök NATO-főtitkári ambícióiról. Ennek örömére Orbán azzal viccelt, Mark Ruttének a megszületéséért kellene bocsánatot kérnie.
HÍREK
Mark Rutte Orbánhoz hasonlóan 2010 óta volt miniszterelnök. Most a migráció szigorításán különbözött össze koalíciós partnereivel.
HÍREK
Mark Rutte szerint a rabszolgatartó múlt miatt a ma élő embereket nem lehet hibáztatni, azonban a holland állam felelősséggel tartozik az általa okozott szenvedésekért.
HÍREK
Mark Rutte ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elfogadott uniós állapodás nem Orbán Viktor nagy győzelme.
HÍREK
Mark Rutte arról beszélt, hogy már csak technikai egyeztetés zajlik hazánk és az Európai Unió többi tagállama között.
HÍREK
A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban adott interjút az al-Dzsazírának. A melegellenes törvény valamint Magyarország és az Európai Unió kapcsolata is szóba került.
HÍREK
Marc Rutte élesen bírálta a magyar törvényt, szerinte az teljesen szembemegy az unió értékelvű politikájával.
HÍREK
Sikeres kormányalakítás esetén Mark Rutte immár negyedik miniszterelnöki mandátumát kezdheti, és ő lesz Hollandia leghosszabb ideig hatalmon lévő kormányfője.
Népszerű
Ajánljuk