SZTÁRVILÁG
Tótfalusi Fanni most éppen annyi idős, mint márciusban elhunyt édesanyja volt, mikor elkezdte a védjegyévé vált kívánságműsor készítését.
SZTÁRVILÁG
Igazi romantikus lánykérés volt, gyertyákkal és rózsaszirmokkal. A közösségi oldalán jelentette be az örömhírt Tallulah Willis.
SZTÁRVILÁG
Péter végül megkapta a lánya felügyeleti jogát, azóta viszont szinte nyomorban élnek. A napokban végrehajtás indult ellene, körülbelül 20 millió forint a tartozása.
SZTÁRVILÁG
Jön a Kartel 30. születésnapja, ahol több meglepetésre is lehet majd számítani. A jubileumi koncerten Lory B alapító tag is csatlakozik majd a zenekarhoz erre az egy estére, így minden egykori Kartel-tag fellép majd a születésnapon.
SZTÁRVILÁG
Amira először nem vette fel a telefont, de amikor visszahívta apját, Árpa rögtön feltette neki a nagy kérdést: jó apának tartja-e őt? A válasz egy tökéletesen időzített „Nem” volt.
SZTÁRVILÁG
A humorista-színész lánya felidézte, mit mondtott neki édesapja a halálos ágyán: „Bucikám, te szerencsés vagy, mert 48 évesen még van apád, nekem jóval kevesebb adatott meg az én apámmal”.
SZTÁRVILÁG
Megható bejegyzésében arra kérte szüleit, hogy "vigyázzanak egymásra," majd egy másik posztban, egy cikk megosztásával reflektált Révész Zsuzsa halálára is.
SZTÁRVILÁG
Kakuk György 2017-ben kísértetiesen hasonló körülmények között halt meg, mint a népszerű tévés újságíró.
SZTÁRVILÁG
Marikát azonnal megműtötték, szerencsére túlélte. Kiderült, hogy mindkét koszorúere majdnem teljesen elzáródott.
SZTÁRVILÁG
A rádiós műsorvezető egy olyan bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán, amiből kiderült, hogy gyermeke elindult a külföldi suliba. Szerinte a reptér mindig a boldogság kapuja.
SZTÁRVILÁG
Galambos Lajos lánya most már jól van, és teljes erőbedobással a divattervezői karrierjére koncentrál.
SZTÁRVILÁG
Az 50 éves Corey Comperatore a feleségét és a két lányát védte a szombati gyűlésen, amikor a támadó tüzet nyitott. A családapa a helyszínen meghalt.
SZTÁRVILÁG
A beszélgetés során a pályaválasztás is szóba került: Rozina elárulta, hogy őt sem az éneklés, sem a színészet nem érdekli. Külföldön szeretne tovább tanulni, ahova az édesanyja is menne vele.
SZTÁRVILÁG
Több mint ezer fő szerepelt a meghívottak listáján. Nemcsak Magyarországról, de Izraelből és Amerikából is érkeztek vendégek.
SZTÁRVILÁG
Galambos Bogi a Story magazinnak arról beszélt, hogy nemcsak a magánéletben vannak egy hullámhosszon, de a munkában is jól kiegészítik egymást Csipak Péterrel.
SZTÁRVILÁG
A színésznő egy kőbányai fórumbeszélgetésen elmondta azt is, hogy ő egy szabad embernek tartja magát. Azonban előfordult már vidéki városokban, hogy nemet mondtak az előadására.
Népszerű
Ajánljuk