HÍREK
A Momentum által szervezett tüntetés résztvevői a Sándor-palotához indultak, hogy a köztársasági elnöknek elmondják, ne írja alá a parlament által jóváhagyott Pride-törvényt. A tömeget rendőrsorfal állította meg.
HÍREK
Keanu Reevesre várt a tömeg a Lánchídnál, de az akciófilmest kapták helyette. Állítólag két külön forgatás miatt érkeztek hazánkba a világsztárok.
HÍREK
Hatalmas filmforgatás zajlik Budapesten, amely miatt komoly közlekedési változások lépnek életbe. A Lánchidat és a Pesti alsó rakpart egy szakaszát több napra lezárják.
HÍREK
Eleinte megvalósíthatatlannak tartották, az építkezésén meghalt egy ember, végül a megálmodója már nem kelhetett át rajta.
HÍREK
A négy lámpatestben okozott kár meghaladja a kétmillió forintot, valamint az anyagi káron felül a közvilágítás hiánya miatt fokozott balesetveszélyt is jelentenek a hiányzó lámpatestek.
HÍREK
A szépen felújított hídon jó dolog sétálgatni, kiélvezni mind a két oldalt, mert más-más arcát mutatja, ahogy a róla eléd táruló látvány is. Hiszen Budapest egyik legszebb panorámáját élvezheted a Duna két partja között.
HÍREK
Napközben gyerekprogramokkal és történeti kiállítással készülnek, este pedig népszerű magyar előadók adnak majd elő Budapest témájú dalokat.
HÍREK
A főpolgármester szerint aránytalan intézkedés az augusztus 20-i ünnepségsorozat előtt öt nappal lezárni a híd gyalogos útjait.
HÍREK
Többek között utcazene, fagyi-, limonádé- és perecosztás várta a Lánchíd-piknik résztvevőit péntek késő délutántól egészen éjfélig. Este a díszkivilágítást is felkapcsolták.
HÍREK
Minden arra járónak feltűnt, hogy milyen patika állapotban van a ma átadott híd. Csöndesebb, szebb és biztonságosabb lett Budapest legrégibb dunai átkelője.
HÍREK
A híd rekonstrukciója 2 év 5 hónapig tartott, és bruttó 26,7 milliárd forintba került, az átadáson részt vettek a Széchenyi-család tagjai is.
HÍREK
Augusztus 4-én kerül teljesen átadásra első állandó dunai hidunk, ekkor nyitják meg a gyalogospályát is. A BKK ebből az alkalomból attraktív képekkel gazdagon illusztrált írást tett közzé.
HÍREK
Másfél hónappal a határidő előtt, már most pénteken átadják a Lánchidat a gyalogosoknak is. Ebből az alkalomból ünnepi programmal, többe között hídi piknikkel készül a BKK.
HÍREK
Till Lindemann a híd közepén pózolt, míg a zenekar többi tagja a Lánchídon bringázott. Ezután kétszer is megtöltötték a Puskás Arénát.
HÍREK
Az egészségügyi szakértő szerint Karácsony szíves szolgálatot tesz az Orbán-kormánynak, a Budapesti Lakógyűlés színvonala pedig olyan, mint a nemzeti konzultációé.
HÍREK
Az LMP társelnöke Facebook-oldalán követte meg nyilvánosan Budapest főpolgármesterét, aki Ungár bejegyzéséhez hozzászólva elfogadta a bocsánatkérést.
Népszerű
Ajánljuk