SZTÁRVILÁG
Az üzletember már majdnem átvette volna a vadonatúj sportkocsit, amikor jött a meglepetés. Végül a Liverpool futballistája vihette haza a méregdrága Lamborghinit.
SZTÁRVILÁG
Néhány régi sztorin keresztül bemutatta, mi is a baja pontosan a klasszis futballista flancolásával. Bónuszként azt is megtudhatjuk, neki milyen különleges autója volt 1967-ben.
SZTÁRVILÁG
Havasnak az eset kapcsán egy régi sztori jutott eszébe: valamikor a kilencvenes évek elején ő is megvette élete első nyugati autóját.
SZTÁRVILÁG
Egyszerre harminc helyen csaptak le a nyomozók. A bűnszervezettől összesen 1,2 milliárd forintnyi értéket foglaltak le.
SZTÁRVILÁG
A fehér csodaautóért igen mélyen a zsebbe kell majd nyúlni, de viszont jár majd hozzá néhány különlegesség is még.
SZTÁRVILÁG
Újabb tragikus baleset történt Olaszországban: a piros Ferrari gyorsított, és épp akkor közelítette meg a kék Lamborghinit, amikor az meg akarta előzni a fehér lakókocsit.
SZTÁRVILÁG
Ha esetleg valaki húzná a száját a Lambók miatt, akkor Porschék és Bentley-k közül is csemegézhet az új budapesti luxusautó-szalonban.
SZTÁRVILÁG
Soproni Tamás szerint „ KRESZ mindenkire vonatkozik. Azokra is, akik Opel Kadettal járnak, és azokra is, akik Lamborghinivel”.
SZTÁRVILÁG
A 24 éves amerikai vállalkozó szerint mindent saját maga ért el. A véleménye sokakat felháborított, ezért magyarázkodni kényszerült.
SZTÁRVILÁG
Hamarosan szülők lesznek, a fiatal anyukának pedig szüksége lesz szerelme segítségére. Ezt akart előre megköszönni neki a drága sportautóval.
SZTÁRVILÁG
Egy budapesti vállalkozó ezért tért vissza szülővárosába. Előbb egy Lamborghinivel, majd egy Bentleyvel szállította az adományt.
SZTÁRVILÁG
Az apa és fia a tervek szerint augusztusban készül el saját autójukkal, és egy helyi autóshow-n mutatják majd be.
SZTÁRVILÁG
Már majdnem nekilátott a házban élő család a karácsonyi vacsorának, amikor a hóembernek öltözött csatár kocsija letarolta a kertet.
Népszerű
Ajánljuk