KÉK HÍREK
Az újszülött holttestére egy szemetes konténerben bukkantak rá a klinika területének közelében. Az édesanya állítólag már beismerte tettét.
KÉK HÍREK
A főváros öt legnagyobb intermodális áruszállítási terminálját nem lehet majd vasúton elérni. Ezek az elmúlt évtized átlagában Magyarország nemzetközi áruforgalmának tizedét bonyolították le.
KÉK HÍREK
Tragédia is történhetett volna a budapesti, Méta utcai felüljárón, ahol egy konténerszállító a XIX. kerület felől hajt a XX. kerület felé. A nem megfelelően rögzített rakomány darabjai leestek, és egy autót találtak el.
KÉK HÍREK
Sanyi és Kira - ez volt a karjára tetoválva, de iratokat nem találtak nála. Később kiderült, hogy a gyerekei a rokonoknál vannak Magyarországon.
KÉK HÍREK
Eleinte azt hitték, hogy tűzijáték van a zenei fesztiválon, csak később jöttek rá, hogy rakétákat lőttek ki rájuk. A fiatal pár egy konténerben keresett menedéket.
KÉK HÍREK
Maruzsa Zoltán becslése szerint a tanároknak mindössze egy százaléka nem fogadta el a státusztörvény alapján felajánlott fizetést. A távozók még október végéig tanítanak.
KÉK HÍREK
Az igazgató szerint nincs szó krízishelyzetről, akár hosszú távon is elfogadható megoldás lehet számukra a konténer.
KÉK HÍREK
A 15 éves Fahim a játék közben elaludt. A konténert azonban közben vele együtt lezárták és útnak indították Malajziába.
KÉK HÍREK
A Fülöp-szigeteki hatóságok egy hónapja indították útnak a szemetet - műanyag palackokat, zacskókat, újságpapírokat és használt pelenkákat -, a cég, amely odavitte, azt hazudta, hogy a konténerek újrahasznosítható műanyagot tartalmaznak.
KÉK HÍREK
A Spartacus sportpályánál elhelyezett konténerbe mászott be, beszorult a feje és megfulladt.
KÉK HÍREK
Azt mindenki tudja, hogy a PET palackot a sárga konténerbe kell dobni, de a tejes doboz és a lejárt gyógyszer már nem biztos, hogy egyértelmű.
Népszerű
Ajánljuk